Junior nyereg és gyerek bicikli nyereg a 3 -10 éves korosztály számára, kisebb mérettel.
Könnyű belátni, hogy egy felnőtt nyereg ugyanúgy túl nagy lesz egy gyermek számára, mint egy „nagyvázas” kerékpár. Kisebb a "popó", kevésbé széles az ülőgumótávolság, így a gyereknek készült nyereg kortól függően keskenyebb és rövidebb, mint a szokványos méret. Természetesen egy tinédzser már rendelkezhet felnőtt paraméterekkel, de a kistinik és a gyermekek mindenképpen speciális nyeregtípust igényeljek.
Semmi se szól az ellen, hogy a gyermeknek tervezett nyergek ugyanolyan fejlett technológiákkal rendelkezzenek, mint a felnőtteké. Mi is ezek? A magasabb árkategóriában a műanyag nyeregtest és a műbőr borítás közt gélt vagy egyéb kényelemfokozó „memóriás” anyagot találunk: ez felveszi a testformát, és a menet közbeni terheléssel jelentősen nem változik sem a forma. Az egyik legismertebb zselés típus a Selle Royal márka RoyalGel névre hallgató zártcellás párnázása. A borítás a az említett műbőr mellett készülhet például hi-tech mikroszálas szövetből. A párnázás mellett a nyeregtest anyagával és kialakításával is lehet a rugalmasságot és illeszkedést javítani.
Emellett az sem árt, ha a nyereg ellenálló, tartós, hiszen a gyermekek nem tudják úgy kezelni a kerékpát, mint a felnőttek, az esések óhatatlanok, és a bicaj véletlen feldöntése sem ritka a lurkók körében. A Bikepro webáruház nyeregkínálatában gyermekek számára készült típus is megtalálhatók, a minőségi darabokat elsősorban a kerékpárkiegészítőkről híres nemzetközi XLC márka kínálja. Az ár tekintetében kialakítástól függően 1500-tól 4500 Ft-ra számíthatunk. A gyermeknyergek közt szerepelnek dizájnosabb darabok is. A nyeregválasztást az itt szereplő leírás mellett az alábbi szakcikk segíti.