Triatlon kormány, időfutam kormány található ebben a kategóriában.
Országúti időfutam (time trial, TT), illetve a triatlon (TRI) kerékpár az országúti kerékpár lehető legalacsonyabb légellenállásra kifejlesztett változata. Ez igaz mind a vázkialakításra, mint a kerékpáron elfoglalt testhelyzetre. Mivel a légellenállás emészti fel a legtöbb befektetett energiát, továbbá ez a sebesség növelésével exponenciálisan fokozódik, célszerű a testhelyzetet áramvonalasítani. Ezt teszi lehetővé a könyöktámasszal rendelkező időfutamkormány.
A triatlon/időfutam kormány valójában két egységből áll: magából a kormányból, amely két előre hajlított csőszakaszt és némi magasságejtést kínál, valamint a könyöklő egységből, amely a kormányra rögzíthető. A fékkarok a kormányrész végébe rögzülnek, míg a váltókarok rendszerint a könyöklő kinyúló szakaszának végébe illeszkednek. A bowdenek az aerodinamika jegyében a csövön belül kerülnek elvezetésre.
A könyöktámasz rendszerint kb. 5 mm vastag zselés szivacsokkal fokozza a kényelmet, tetszőlegesen pozicionálható, szükség esetén felhajtható, ami lehetővé teszi az országúti kormányok felső fogásának használatát (pl. hosszú hegymenetek során). Az előre kinyúló szár lehet egyenes, a végén felfele ívelt, esetleg S-alakban hajlított. A legtöbb könyöklő esetében a kormányvégtől a váltóig a bowdenvezetés rejtetten fut.
A könyöklő felszerelhető országúti kormányra is: a lényeg, hogy a bilincsei kompatibilisek legyenek a kormánybefogó-átmérővel. Itt érdemes kitérni arra, hogy az időfutam, triatlon és országúti kormányok befogója - amelyhez a kormányszár csatlakozik - régebben 25,4-26,0mm volt, mára ezt leváltotta a 31,8mm-es szabvány. Az időfutamkormányok döntő többsége ez utóbbiból kerül ki. Éppen ezért a régebbi kerékpárok esetében a kormánnyal együtt célszerű a kormányszárat is lecserélni.
Megannyi időfutam és triatlon kormány- és könyöklőkialakítás van a piacon, és ezek legfeljebb nagy vonalakban csoportosíthatók. Az ok a következő: a triatlonban az olimpiai távon az UCI-szabályokhoz hasonlóan szigorúbb megkötések vannak a kerékpárra vonatkozóan, de a hosszútávú vagy Ironman versenyeken jóval szabadabbak a szabályok, gyakorlatilag űrhajóra emlékeztet néhány bringa. Utóbbiakat az országúti időfutamkerékpároktól elsősorban az UCI-szabályok különböztetik meg, valamint az, hogy az országúti időfutamkerékpároknál általában alacsonyabb kormánypozíciót alkalmaznak. Ezen felül a pályakerékpár sportban is használnak időfutamkormányt.
A cél majd mindkét felhasználási körben a kényelem és a teljesítmény egyidejű megvalósítása, melyek bizonyos fokig egymás ellen dolgoznak. A lehető legkisebb légellenállás elérése érdekében a kormánynak alacsonyan és távol kellene lenni, de ezzel a felsőtest „derekasan” előre dől, és a kerékpáros esetleg nem lesz képes a megfelelő légzésre, illetve az izommunka sem lesz megfelelően összehangolt. Tehát kompromisszumot kell kötni: olyan testhelyzetet kell választani, amely hatékony hajtást tesz lehetővé, ami nem megy a kényelem és a teljesítmény rovására.
A Bikepro kerékpáráruházban az időfutamkormány és a kiegészítő könyöklőegység több változatban kapható. A könyöklő lehet időfutam- és triatlonkerékpár-geometriához passzoló hosszú kinyúlással vagy hagyományos országúti geometriához rövidebb hajlatú. A legtöbb könyöklő számos állítási lehetőséget biztosít, így mind testre, mind kerékpárra „szabható”. A mellékelt kiegészítő szűkítővel a ma szabványos 31.8 mm-es átmérő mellett a régebbi 25,8-26,0 mm-es kormányok is szóba jöhetnek. A gyártók közül emeljük ki az Acor, a Csepel, az XLC valamint a Zoom márkákat. Az időfutamkormányok ára jellemzően 6000 és 10000 Ft között alakul, míg a könyöklők 8000 és 22000Ft-os sávban mozognak.
Ha már kormányokról van szó, azokra kell egy jó bandázs, erről szakcikk is rendelkezésre áll: Bandázsolásról