Régebben a vázak döntő többsége szénacélból vagy acélötvözetekből készült. Az 1980-as években a gyártók figyelme az egyéb, kedvezőbb tulajdonságú fémek felé fordult. Az alumínium fajsúlya mindössze az acél egyharmada, így a könnyű vázak iránti fokozott igényt ezzel az anyaggal egyszerűbb kielégíteni. Később a titán, manapság a szénszálas anyagok mozgatják meg a váztervezők és a kerékpárosok fantáziáját. Mindemellett a jó öreg acél is nagyfokú technológiai fejlődésen ment keresztül, így a mai ötvözetekből akár másfél kiló alatti váz is építhető, megbízhatósága még így meghaladja a kifáradásra igen hajlamos alumíniumvázakét. A technika mai állása szerint a szénszálas szerkezetek minden fémes alapanyagnál jobban beváltak a kerékpárvázak és -villák terén. Acélt régebben számos kerékpár-alkatrész esetében használtak, mára már az alumínium majd' minden téren kiszorította.