Ugorjunk 25 évet az időben! Manapság tucatnyi különböző országúti kormánnyal szerelt típus sorakozik a boltokban. Sok helyen ezek a bicajok képezik a kínálat nagyobb hányadát, és növekedés egyértelműen az egyenes kormánytípus rovására történt. A klasszikus országúti versenybicikli immár több „ízvilágban” kapható: az aerodinamikára kihegyezett típustól, a hegyi menőknek tervezett ultrakönnyűn keresztül a hobbi kerékpárosoknak ajánlott kényelemcentrikusig. (Ezekről korábban már írtunk.) Egyúttal az utóbbi években megjelent a gravel szegmens, amely terepen és aszfalton egyaránt jól használható országúti kormányos kerékpárokat gyűjt egybe. (Ezekről is olvasható külön cikk, illetve teszteltünk is egyet közülük.)
Ma már a rendkívül népszerű koskormányos gravel kerékpár is több szegmenset ölel fel, ezek kialakítása, menetkaraktere igen eltérő. A jellemző tulajdonságokat elsősorban a felhasználási cél határozza meg: például nagyobb tempó, csomagos túrázás vagy új tájak felfedezése. Az utóbbi „műfaj” neve bikepacking, de léteznek teleszkópvillával felszerelt szélesgumis gravel gépek is, amit ma már a monster cross kategóriába sorolunk. Ezen felül a klasszikus koskormányos túrakerékpár sem tűnt el teljesen, és a cyclocross is köszöni szépen, éli világát.
A piaci kínálatot és az eladási adatokat böngészve azt látjuk, hogy a koskormányos bicajok népszerűbbek, kívánatosabbak, mint az egyenes kormányos terepbicaj-típusok. Éppen ezért a gyártók is elsősorban ide összpontosítják a fejlesztéseik nagyobb hányadát.
Jelen cikkünk egy sorozat első része. Ez az írás felsorolja a manapság kapható sokféle koskormányos kerékpárt, elmagyarázza a különbségeket, és megpróbál segíteni abban, hogy kinek, melyik ajánlott. Később megosztjuk személyes tapasztalatainkat az alább tárgyalt legtöbb kerékpártípussal – hiszen majd’ mindegyik megtalálható valamelyikünk kerékpáristállójában!
KLASSZIKUS ORSZÁGÚTI BICAJOK FŐKÉPP ASZFALTOS UTAKRA
Országúti endurance kerékpár
„Koskormánya” nemcsak a klasszikus értelembe vett, versenyzésre használatos típusnak lehet. A cyclocross és a gravel bringák mellett az utóbbi évtizedben az egykori „versenybringa” kategóriából kifejlődött egy közkedvelt típus, amit hívhatunk komfort országútinak, vagy ahogy közszájon forog: „road endurance. Ez a kategória elkanyarodott az eredeti célkitűzéstől, azaz egyáltalán nem a versenysport igényeit elégíti ki. Ma már nem kell szégyellni sem a gyártónak, sem a felhasználónak, hogy az adott országúti bicaj nem a versenyzés igényeire, hanem szabadidős tevékenységekhez, azaz hobbihasználatra készül. Ráadásul ezek felszereltsége versenyszintű is lehet, ellenben nem kényszeríti a bicajost olyan testhelyzet felvételre, amit csak a profik tudnak, továbbá nem rázza ki a lelket a használóból a hajtáshatékonyság oltárán.
Első blikkre nem látszik jelentős különbség a mai teljesítménycentrikus országútikkal összehasonlítva. A gumiférőhely sem perdöntő, hiszen a profik is ballonos külsőket használnak. A csízió a vázgeometriában és a rezgések kiiktatásában keresendő. Amíg a profik sok tízezer kilométeren edzették testüket, hogy aerodinamikus testhelyzetben hatékonyan tudjanak pedálozni, illetve szakmájuk része, hogy a bicajozással kapcsolatos nehézségeket elviseljék, ez az igénybevétel és képesség az amatőrök számára elérhetetlen. Ebből következik, hogy profik számára tervezett, jellemzően aerodinamikára vagy tömegre kihegyezett országúti gépek a kedvtelésből kerékpározók amatőrök számára nem megfelelőek. Mind a kényelem, mind a praktikus használat terén korlátozók, az előnyeik hobbisták számára nem kiaknázhatók.
Érdemes egymás alá tenni egy teljesítménycentrikus országúti és egy endurance "komfort" országúti képét bicajossal együtt!

A megoldás az országúti endurance kategória, ahol nagy hangsúlyt kap a kényelem. Ennek meghatározó része a hosszútávon tartható testhelyzet (lásd komfortos vázgeometria), és a magasszintű rezgéscsillapítás. Ez utóbbi általában a szokásosnál szélesebb külső gumikat és a vázba, villába, nyeregszárba integrált passzív rugózást jelent.
Érdekes módon a korábbi „lebutított” hobbi országútikkal ellentétben itt az alkalmazott váztechnológia és felszereltség színvonala alig különbözik a versenyzésre használt típusoktól. Így az árcédula sem lesz jelentősen alacsonyabb, mint valódi profi gépeken.
Természetesen itt már hidraulikus tárcsafékes bringákról beszélünk, elterjedt az elektronikus fokozatváltás és a belső nélküli gumi. Az „endurance” típus lehetővé teszi az átlag felhasználó számára, hogy órákat megfelelő kényelemben töltsön a nyeregben, amire kicsi az esély egy versenyzésre használt „aero” masinán. Ezen felül az „endurance” bringa sok esetben túra-kiegészítőket, sárvédőt fogadnak, azaz párnapos túrára, téli edzésre is simán befogható.

Amennyiben az „endurance” típust nem a versenybringákkal, hanem a dinamikusan fejlődő gravel szegmenssel vetjük össze, az látható, hogy irányítás és menetkarakter szempontból ezek mégiscsak aszfaltra született gépek. Habár a ballonos sima gumi helyére befér egy cyclocross külső, az irányítás, menetkarakter nem terepre hangolt. Egy szó, mint száz, az endurance szegmensből választott alu- vagy karbonvázas, hidraulikus tárcsafékes bicajon az amatőr bicajos számára minden aszfalton megtett kilométer jó eséllyel élvezetes lesz, a versenyzésre tervezettel ennek esélye minimális!
Országúti versenykerékpár (aerodinamikára és/vagy súlyra kihegyezett)
Amíg létezik profi országúti kerékpársport, addig kapható lesz a hamisítatlan, teljesítmény-centrikus országúti kerékpár. Viszont ez a kerékpárkategória sem olyan homogén, mint 1-2 évtizeddel ezelőtt. A profi sportolók megkövetelik a magasszintű aerodinamikát, mivel ezáltal gyorsabbak lesznek, bolyban haladva pedig kevesebb energiát pazarolnak. A sok kaptatót tartalmazó versenyeken viszont az alacsony kerékpártömeg lesz az, ami előnyt biztosít a kerékpárosnak.

Gyakran elfelejtjük a harmadik fő szempontot, a stabilitást, ami a hajtás hatékonyságát fokozza. Ez utóbbi teszi lehetővé, hogy a pedálra ható wattok a lehető legnagyobb hatékonysággal jelenjenek meg a keréken. A gyártók a fenti három tényezőt próbálják különböző arányban beépíteni a kerékpárokba, de mivel az összes egyszerre nem teljesülhet, a termékpalettán többféle típust kínálnak. A versenyzőnek is típust kell választani az adott versenyre.
Bármelyik típust nézzük, a vázgeometria többé-kevésbé ugyanazt a receptet követi. Vagyis akár aerodinamikára hangolt, akár pillekönnyű mászógép, a csőhosszok a profik hajlékonyságát és fittségét veszi alapul, azaz előre dőlt testhelyzetbe helyezi a bicajost. Ez egyrészt aerodinamikus, másrészt elősegíti a teljesítményleadást. A vázszögek pedig egyértelműen az agilis irányítás felé hangoltak, mert fontos a gyors irányváltás (pl. bolyban egymáshoz közel haladva). A rengeteg bicajos tapasztalat és a rendkívüli készség simán pótolja az ezáltal feláldozott kiszámíthatóságot.

Az előbb vázolt koncepció a teljesítményre jótékony hatással van, de aki nem versenyzik, csak jól szeretné érezni magát a bicajon, annak többé-kevésbé felesleges. A geometria sajátosságok (rövidebb homlokcső, a hosszabb felsőcső, hosszabb stucni, keskenyebb kormány) egy „hétköznapibb” ember számára kényelmetlen pozíciót ad ki, amihez kevesen képesek adaptálódni. Ez a „hétköznapi bringás” hiába nyer másfél km/óra sebességet a kedvezőbb légellenállású pozíció miatt, az ötórás országúti maraton második felében többet fog veszíteni azzal, hogy törzsizomzata képtelen tolerálni a vázgeometria diktálta pozíciót. Ugyanez igaz a vázszögekre is.
Az „agresszívebb” irányításnak a profik örülnek, mert versenyszituációkban hasznos az agilitás, viszont egy kezdő kerékpáros azt fogja érzékelni, hogy nagyobb sebességnél, kanyarokban a bringa zavaróan instabil.
TEREPHASZNÁLATRA IS ALKALMAS KOSKORMÁNYOS BICAJOK
Gravel kerékpár
A gravel és hozzá kapcsolódó bikepacking a legújabb trend a kerékpárpiacon. Ezek az országúti kerékpár terephasználatra, túrázásra alkalmas változatai, koskormánnyal, tárcsafékekkel és szélesáttételskálával. Makadám utakra lett kifejlesztve, de jól karbantartott természetes terepen (gyalogösvényen) is jól használható. A hangsúly a sokrétű felhasználáson van. Egyetlen túra során tekerhetsz, aszfalton, majd arról letérve erdészeti, mezőgazdasági és egyéb dűlőutakon, felfedezve olyan vidékeket, ahol még nem jártál. És mindezt hatékonyan, mind aszfalton, mind szilárd burkolattal nem rendelkező szakaszokon.
Persze az említett útvonalak eddig sem voltak a kerékpáros elől elzárva. Ezek MTB, trekking, túra vagy cross kerékpárral is jól bejárhatók. Azonban az egyenes kormánytípussal szerelt bicajokkal szilárd burkolaton a haladás valamivel lassabb lesz, az egyetlen fogáshelyzet pedig hosszabb távok esetében korlátozhatja a komfortot. (A koskormány gyakorlati előnyeiről és hátrányiról később még szólunk.)

Mára a gravel kategórián belül újabb szegmensek jöttek létre. A bicajok egy része teljesítménycentrikus versenyszerű felhasználásra lett kihegyezve, a másik vonal a csomagos túrázás igényét próbálja minél magasabb szinten kielégíteni. Ezutóbbi nevezzük „bikepacking” stílusnak.
Egy szó, mint száz, a gravel irányzat a kerékpárosok széles táborát célozza meg, ergo ez testesíti meg talán legjobban „népbringát”.
A gravelnél a vázgeometria kényelmes testpozíciót biztosít, kevésbé sportos, mint az „endurance” országúti kerékpár. Ennek megfelelően a fejcső is hosszabb/magasabb, ami hosszútávokra kényelmesebb. A villaszög is laposabb, azaz egyáltalán nem agilis, „ideges” a menetkarakter, inkább a stabilitás kerül előtérbe. A középcsapágy alacsonyabb elhelyezése ugyancsak javítja a stabilitást, emellett egyszerűbb fel- és leszállást biztosít, feláldozva a nagy akadályokon való áttekerést. A vázkialakítás jellemzően 45 mm széles gumikat fogad (egyre gyakoribb az 50 mm vagy a feletti férőhely), és ezek már kellően szélesek ahhoz, hogy 2-3 Bar nyomáson jól csillapítsák a terepegyenetlenségeket.
A mai trend a kétféle kerékmérettel valókompatibilitás. A modern gravel bike 28/29” (700c, avagy ETRTO 622) méret mellett 27,5” (650b, avagy ETRTO 584) típussal egyaránt használható, ez utóbbival a gumisélesség tovább növelhető. Célszerű is növelni, mert így közelít jobban a kerékátmérő a 28”-hoz. Ezt a keresztkompatibilitást a tárcsafék alkalmazása teszi lehetővé.
Végezetül a csúcskategóriás karbon gravel bicajok a kényelem fokozása érdekében passzív vagy aktív rezgéselnyelő elemeket alkalmaznak. Továbbá sokrétű felhasználás jegyében számos kiegészítő szerelhető fel, így a gravel bicaj városi közlekedésre, csomagos túrázásra, edzőkerékpárnak és megannyi egyéb célra simán befogható.
Egyenes kormányos alkatrészek országúti kormányos bringán? Ma már ez sem elképzelhetetlen!
Gravel Bikepacking
A „bikepacking” a kerékpározás egyik dinamikusan fejlődő ága. A bikepacking stílusnál a hangsúly a kompakt, könnyű felszerelésen és az önellátáson van, így a bringás a természetben, távol a nagyobb településektől is képes hosszabb időt eltölteni. A bikepacking nem csupán egy sport, hanem életforma, amely a szabadságot, a felfedezést és a környezettel való közvetlen kapcsolatot helyezi előtérbe. Ehhez egy terepre is alkalmas kerékpárt kell, amit teljes értékű túrafelszerelés-szállítóvá lehet varázsolni.

A túrák során gyakran változatos terepen, erdei ösvényeken, kavicsos utakon és hegyi ösvényeken halad a bringás, ami más technikai tudást és felszerelést igényel, mint a hagyományos országúti kerékpározás. A bringa geometriája, a kerékpár felszereltsége és a csomagolási módszerek mind a stabilitást és a hatékonyságot szolgálják, ezért a bikepackingra tervezett kerékpárok általában könnyebb, mégis strapabíró vázakkal, szélesebb kerekekkel és több rögzítési ponttal rendelkeznek.
A felszerelés minimalizmusa mellett a rugalmasság is kulcsfontosságú, így a bringások gyakran moduláris táskákat és tartozékokat használnak, amelyek lehetővé teszik, hogy a kerékpárra különböző konfigurációban helyezzék a cuccokat a terep és a napi távolság függvényében.

A bikepacking közösség rendkívül aktív, és a túrázók között nagy hangsúly van az információmegosztáson, az útvonaltervezésen és a tapasztalatcserén, így a kalandorok folyamatosan inspirálják egymást új helyek, technikák és felszerelések kipróbálására. A modern bikepacking kultúrában fő szerepet kapnak a gravel kerékpárokból kifejlesztett, pontosan eme felhasználásra optimalizált „koskormányos” gépek. (A gravel és bikepackig kormányokról később még írunk.) Az alap egy megbízható acél- vagy aluötvözet váz és villa, illetve egyszerűen javítható alkatrészek. A vázon számos konzol áll rendelkezésre könnyű, időjárásálló táskák rögzítésére. A táskákba a ruházat és egyéb felszerelés mellett kompakt főző- és alvóeszközök, valamint az elektronikus navigációs megoldások kerülnek, amelyek a hosszabb, többnapos expedíciókat is lehetővé teszik.
Cyclocross kerékpár
A cyclocross (CX) szakág egyidős az országúti kerékpározással, és elsősorban a téli felkészülési időszakában kap szerepet. Vagyis a cyclocross bicikli professzionális célra, illetve versenyzésre tervezett típus, ahol az elsődleges szempont, hogy saras, havas, durva körülmények között is helyt tudjon állni.

Mára a cyclocross típus szinte csak tárcsafékes kivitelben kapható, ami az időjárási viszonyok közt magától érthető. Az aktuális versenyszabályok szerint legfeljebb 33 mm széles gumikkal szerelik, ennek megfelelően sokkal nagyobbak nem is férnek bele. De a gravel bicajokkal szemben nem ez a lényeges különbség: a titok a vázgeometriában keresendő.
Mivelhogy a CX kerékpár elsősorban versenyzésre lett kifejlesztve, ezért a fejcső rövidebb, hogy alacsonyabban lehessen fogni a kormányt. A felsőcsőhossz és a tengelytáv ugyancsak rövidebb, agilissá teszi, valamint a fejcsőszög is meredekebb az agresszívebb kormányreakció érdekében. A menetkarakter hasonlóképp agilis irányítást biztosít, a CX bicaj fordulékony, viszont terepen, legalábbis nagyobb tempónál amatőrök számára nem nyújt kellő stabilitást. Vagyis annak előnyös, aki jól kezeli a kerékpárját, plusz rendesen le tud hajolni, és órányi tekerés alatt sem nem fájdul meg a háta. Továbbá a cyclocross kerékpár a váza is rendszerint merev, hiszen a versenyeken minden wattnak a talajra kell kerülni. A rideg szerkezet túrázáshoz, mindennapi kerékpározáshoz nem feltétlenül kényelmes.

Egyéb különlegesség, hogy a vállra vétel elősegítése érdekében a felsőcső magasan fut, ezzel az átlépési magasság is magasabb, vagyis a fel- és leszállás begyakorlást igényel. Ugyebár ez sem a komfortbringák jellemzője! Ráadásul a CX-vázakról rendre hiányoznak a különböző túra- és egyéb felszerelések rögzítését lehetővé tévő szemek, hiszen normál esetben nincs rájuk szükség.
Összefoglalva a cyclocross bicaj nyergében hatékonyan lehet haladni nem túl technikás terepen, földúton, az alacsony tömeg pedig segít amikor versenyen az akadályokon át kell emelni. A cyclocross kerékpár azok számra ajánlható, akik ilyen versenyen szeretnének indulni, vagy terepen is ragaszkodnak az országúti kerékpárok agilis irányításához, akkor is, ha az a stabil irányítás ellen dolgozik.
Gravel vagy cyclocross?
Egy mondatban összefoglalva a gravel az áltagbicajos bringája, a cyclocross specifikus típus, elsősorban teljesítménycentrikus sportolók számára ajánlható. Mivelhogy a gravel különben is a többrétű felhasználást célozza meg, a biztos választás a gravel.

A gravel bicajon a hosszabb fejcső (ergo magasabb kormánypozíció) miatt egyenesebb a hát a nyeregben, a hosszabb tengelytáv pedig nagyobb sebességnél többlet stabilitást ad a kerékpárnak. A gravel bringákban gyakori (de a CX típusoknál nem jellemző) a passzív és aktív rezgéscsillapítás, valamint a 45-50 mm-es gumik komfortossá teszik a földutakon való tekerést. (Nota bene: a hazai aszfaltutak minősége sok esetben kimeríti a „terepkategóriát”!) Keskenyebb gumival szerelve a gravel bike aszfalton is fürge, de ugyanúgy felszerelhető cyclocross versenygumival, ha beneveznél egy téli CX-futamra. Amennyiben részt vennél egy Balaton „kerülésen”, a praktikus táskafelfogatás is egész biztosan jól jön, amit CX bringákon nem találsz.
Mind a cyclocross, mind a gravel gépekből létezik alumínium és karbonkompozit is, de utóbbiakat acél kivitelben is készítik, ami még komfortossá, ellenállóbbá teszi a kerékpárt. Túrázásra, általános használatra mind az alu és az acél ideális, a karbon elsősorban a könnyűsége miatt jó, emellett passzív rezgéscsillapítást is kínálhat. A manapság kapható CX és gravel vázak alapanyagtól függetlenül számos korszerű technikai megoldást nyújtanak: például egytől-egyig tárcsaféket fogadnak és a kerékrögzítés pedig átütőtengelyes rendszerű. A középcsapágy lehet PressFit rendszer vagy hagyományos menetes, itt az ipar még nem döntött. A fék esetében a hidraulikus típus egyértelműen jobb, de lényegesen drágább, így belépő gyakori a mechanikus variáns. A hajtás tekintetében az alkatrészgyártók többnyire dedikált gravel szetteket kínálnak (SRAM APEX, RIVAL, FORCE, Shimano GRX 400/600/800), széles áttételskálával, választhatóan egy vagy két első lánctányérral, elektronikus vagy mechanikus vezérléssel egyaránt.
Koskormány vagy egyenes jobb túrázáshoz?
Alig meglepő módon a kerékpározással összekötött kikapcsolódásra, új tájak megismerésére mindig is volt igény. Nem véletlen, hogy 120 éve is kínáltak túrakerékpárt. Manapság a trekking, a krossz és a gravel/bikepacking a legnépszerűbb mai túrakerékpár-típus. A trekking elsősorban azok számára készül, akik aszfaltos utakon szeretnek kirándulni, és a lehető legnagyobb komfortot igénylik. Ezekre lényegében bármilyen kiegészítő felszerelhető, döntő részük már gyárilag fel lettek szerelve. A kiegészítők többlet funkcionalitást biztosítanak: a csomagtartón sok mindent szállíthatsz, akár túra során, akár a mindennapokban; a sárvédő véd esőben a felfröcsöléstől; a kitámasztó praktikus módja a leparkolásnak; és az integrált világítás mindig rendelkezésre áll, nem kell akkut tölteni, hogy működésre bírd.
Így néz ki a klasszikus túrakerékpár, de a koskormány helyett sokan egynes kormányt vagy annak valamely változatát használják...

Aki az aszfalt mellett murvás-földes utakon is szeretne bicajozni, annak az egyenes kormányos kross és az országúti kormánnyal szerelt gravel ajánlható. Ez utóbbi kényelem szempontból a legspártaibb, de egyben a legyorsabb. Merev villája feladja a leckét az egyenetlen földutakon, és a koskormány diktálta testhelyzet könnyed túrázáshoz sokaknak túl agresszív. Következésképpen a legtöbben a középutas „cross” típussal járnak a legjobban. Ami a gravel mellett szól, az a plusz tempó azonos erőkifejtés mellett, amit elsősorban a koskormány adta testhelyzet és a kisebb öntömeg tesz lehetővé, illetve a változtatható fogáspozíció, ami főleg hosszabb egyhuzamba abszolvált távok esetében jön elő.
Egy ilyen gép is bőven alkalmas túrázásra, főleg annak, akinek az egyenes kormány egyféle fogása hosszabb távokon sem kényelmetlen...
Persze ha az út döntően terepen vezet, felmerülhet egy hobbi MTB kerékpár „befogása” is. Mindenképp egy nem versenyre hangolt MTB kerékpár jöhet szóba, amely jó esetben rendelkezik csomagszállító képességgel. Egy ilyen hobbi MTB funkcionalitása elmarad a trekking/krossz típusoktól, továbbá az elérhető sebesség is valamivel szerényebb. Ezzel szemben a trekking, a krossz és a gravel egyaránt tálcán kínálja magát rövidebb vagy hosszabb bicajos kikapcsolódásra. Az, hogy a három közül melyik a befutó, függ a terepviszonyoktól és személyes preferenciától.
Miért jött vissza a koskormány?
Az országúti kerékpárok hagyományos kormánytípusa az úgynevezett „koskormány” (angol elnevezés szerint „drop bar”). Évtizedek óta meghatározó elemei mind a gyorsasági, mind a távolsági kerékpározásnak. Elsődleges előnyük a sokoldalúság és az aerodinamikai hatékonyság. A különböző fogáspontok lehetővé teszik a testhelyzet gyors és egyszerű változtatását, a fogás változatossága pedig jót tesz a kéznek, karnak és a vállnak. (90 fokban ki-befordíthatjuk a vállat, a súly egyaránt lehet a tenyér külső és belső részén, a csukló mindkét irányba hajolhat, nemcsak egyféleképpen, mint a hagyományos markolatfogásnál.)

Az országúti kormány részei a következőképpen használhatók. A felső, horizontális részen a kerékpáros kényelmesen tarthatja a kormányt hosszabb távon, csökkentve a karok és a vállak terhelését, míg a hajlított alsó részeken előre hajolva javítható az aerodinamika és a pedálfordítás hatékonysága. Lehetőség nyílik a fékkargumi-markolaton történő fogásra is, amely egy félutas pozíció az említett alsó és felső közt. Sokan ezt találják a legkényelmesebbnek, ennek megfelelően az alkatrészgyártók arra törekednek, hogy a fékváltókar formája és elhelyezkedése ideális legyen. Ebben a fogásban – ahogy az alsófogás esetében is - a kerékpár egyszerre váltható és fékezhető. Gyors manőverezéskor vagy forgalomban a fékkargumi vagy az alsó fogás nyújtja a legnagyobb biztonságot és kontrollt. A hagyományos országúti kormányok másik előnye, hogy a testhelyzet változtatása segíti a súlypontáthelyezést, lehetővé téve a kerékpár stabil irányítását különböző sebességtartományokban és útviszonyok között, például meredek emelkedőn vagy lejtmenetben.
Gravel kormány egy hagyományoshoz viszonyítva...

A mai gravel kormányok sok tekintetben különböznek a klasszikus országúti kormányoktól. Egyrész elterjedt a kompakt kormánygeometria, ami közelebb hozza a felső, az alsó és fékkarfogást. Vagyis nem kell akkorát hajolni, ha az alsó fogást választjuk, és a fékkarfogás is közelebb van a felsőfogástól. E célból a kormány kevésbé hajlik előre, a visszahajlítás pedig nem ível olyan mélyre, mint a régebbi országúti kormányok esetében.
A gravel-túra kormánynak nemcsak mélysége (drop) és kinyúlása van (reach), hanem rendszerint kiszélesedése is, ráadásul vertikálisan plusz horizontálisan (itt 24 fok és 6 fok).
A gravel kormányok másik ütőkártyája az alsó ív kiszélesedése (angolul „flare”). A flare stabilabb kormányzást biztosít egyenetlen talajon és laza murvás útfelületen, miközben megtartja az aerodinamikai előnyöket az előre dőlt pozícióban. A flare még kisebb ejtést tesz lehetővé a kormánygeometriában, azaz még kevésbé kell a kormányra hasalni az alsó fogásban. Tehát adott egy szélesebb, stabilabb és magasabb fogás a lejtmenetekre, ami számottevő plusz kontrolt biztosít. Az egyetlen hátrány, hogy a flare miatt a fékváltókarok valamelyest befele hajolnak, ami kompromittálja a fékkargumi-fogás kényelmét. Egyes kormánygyártók úgy biztosítanak flare-t, hogy a fékváltókar helyzete majdnem függőleges marad.
A mai modern gravel kormányok nemcsak az alsó fogásban szélesebbek, mint elődjeik, hanem eleve nagyobb szélességet kínálnak. Az egykori 400-420-440 mm standard szélességekkel szemben ma már akár 600 mm kormány is kapható, bár ezt a gyártók elsősorban bikepacking felhasználásra szánják. Egy ilyen bringára szerelve még stabilabb lesz az irányítás, továbbá méretesebb kormánytáska is felszerelhető.
Bőven szólnak kényelmi érvek a "koskormány" mellett, hiszen sokféle kéztartást tesz lehetővé...
A modern kormánykialakítások lehetővé teszik, hogy a kerékpáros egyszerre élvezhesse az országúti kormányok kényelmét és a mountain bike-ok stabilitását, így a gravel kerékpárok kormányai ideális kompromisszumot jelentenek a hosszú távú komfort, a terepjáró stabilitás és a különböző útviszonyokhoz való alkalmazkodás között. Összességében, a klasszikus országúti kormány a sebesség és aerodinamika, a fogási sokszínűség és a testpozíció változtathatósága révén jelent előnyt a kerékpárosnak, míg a modern gravel kormányok a terepstabilitás, a szélesebb fogás és a minimalizált ejtés (drop) révén kényelmes, biztonságos és sokoldalú megoldást kínálnak a hosszabb túrázáshoz és változatos útviszonyokhoz.
Azért van olyan, hogy túl nagy a terpesz, és lehetetlen felső fékkarfogás...
Tárcsaféket minden kerékpárra!
Végezetül ne menjünk el szó nélkül még egy fontos trend mellett: nevezetesen a tárcsafék elterjedésén az országúti és gravel szegmensben. A tárcsafék az 1990-es években jelent meg a kerékpárokon. Először a MTB típusokon, hiszen ott van leginkább szükség erős, jól modulálható, időjárásfüggetlen fékhatásra. Mára a legtöbb kerékpárszegmens adoptálta a tárcsarendszert, még az országúti versenyzők is ilyet használnak.
A tárcsafékrendszer kerékagyra rögzített acél tárcsát (rotort), valamint villára vagy vázra rögzített féktestet alkalmaz, a fékhatást pedig a küllők közvetítik. Ezzel szemben a felniféknél esetében az alumínium kerékabroncs tölti be tárcsa szerepét, amit gumibetétek fognak közre, és a küllők nem játszanak szerepet. A két rendszert összehasonlítva szembetűnő a féktest eltérő helyzete: a féktárcsa az útfelülettől távol van, jellemzően 30-40 cm távolságban, ami elegendő arra, hogy esőben a fékbetét fürdjön ne koszban.
A mechanikusnak is van létjogosultsága, de a hidraulikus majdnem minden tekintetben jobb...

A mérnökök számára a tárcsafék „országúti jellegű” kerékpárra adoptálása nem volt egyszerű feladat, hiszen a tömeg nem lehet jelentős, másrészt a fékbetét nem súrolhatja a tárcsát. Nem utolsósorban szükség volt a váz, a villa a kerekek megerősítésére, hiszen a tárcsafék lényegesen nagyobb terhelést ró mindhárom elemre. Mára minden akadályt sikerült elhárítani, és az országúti fékváltókarba integrált hidraulikus fék megbízható, hatékony, ahogy az egyenes kormányos MTB változatoknál már megszokott.
Fontos megjegyezni, hogy az országúti tárcsafék manapság hidraulikus és mechanikus változatban kapható. Az előbbi terjedőben, az utóbbi visszaszorulóban van. Ha választani lehet, a sokkal jobb működést kínáló hidraulikus az egyértelmű befutó. A mechanikus rendszer mindössze annyi előnyt kínál, hogy hagyományos bowdenes fékkarral kompatibilis, így rendszer kevesebb anyagi ráfordítást igényel, illetve a javítását és karbantartását a legtöbben otthon is el tudják végezni. Az igazi előrelépést jelentő hidraulikus változat ellenben egységes, zárt rendszert alkot, a közeg fékfolyadék, így nincs vezetéken belüli súrlódás. Az erőátvitel mindig hatékony, nem szennyeződik, és a fékhatás is precízen adagolható.

Az országúti és túrakerékpárok esetében a „tárcsásítás” megnyitotta az utat a szélesebb, ballonos gumikülsők alkalmazásához, így növelve a komfortot, a biztos irányítást, következésképp a bicajos élményt. Mára oda jutottunk, hogy az újonnan értékesített kerékpárokon a felnifék számít kuriózumnak, és legfeljebb az olcsóbb típusok körében találjuk.
Ezzel az írással reméljük leraktuk az alapjait az elkövetkezőkben megjelenő néhány cikknek, amelyben az itt taglalt típusok egy-egy nálunk használatban lévő példányát mutatjuk be. Lesz szó a vázanyagokról, mivel az általunk hajtott vázak az acéltól a karbonig elég nagy szórást mutatnak. Ugyanakkor lehetőség nyílik az alkatrészgyártók kínálatáról is véleményt mondani, hiszen a Shimano mellett a SRAM és a Campagnolo felszereltségű koskormányos is van a tesztalanyok közt. A hajtás tekintetében pedig elől két és egy lánctányéros egyaránt használatban van. A kerékméretben is van szórás, ráadásul még a fékrendszer sem egyforma. Azaz van bőven mit szétszálazni a rendelkezésre álló klasszikus országútik, endurance típusok, cyclocross, gravel és bikepacking modelleken keresztül.
Ha nem szeretnél lemaradni erről a sorozatról, akkor célszerű feliratkozni a Bikepro hírlevélre, és úgy minden megjelenés „házhoz jön”. A cikket megosztva pedig még több kerékpároshoz jut el a sok-sok év során felhalmozott kompetencia.