Kerékpár fejcső és villanyak szerszámok
Amennyiben a kormánycsapágyat szerelünk hagyományos – nem integrált vagy félintegrált – fejcsővel rendelkező kerékpárvázba, annak minden elemét célszerű előkészíteni, pontosan méretre marni és vágni. Ehhez számos rendkívül drága szerszám szükséges, így a legtöbb kerékpáros ezt a feladatot a szakszervizre bízza. Ami otthon egyszerűen elvégezhető, az a villanyak méretre vágása, ehhez minőségi fémfűrész és vezető szükséges. A kormánycsapágy-csere is speciális kiütő és bepréselő szerszámot igényel. Ez utóbbi valamint a fejcső méretpontosságát biztosító marószerszám beszerzése költséges, és mivel ritkán van rá szükség, költsége otthoni szerelés esetén nem térül meg.
A jó minőségű és megfelelően beállított kormánycsapágy a legtöbb esetben alig igényel karbantartást. Mivel az út által keltett rezgések nagy terhelést rónak rá, állapotát rendszeresen érdemes ellenőrizni. Ha kilazulást tapasztalunk, azt komolyan kell venni: a kotyogós kormánycsapágy néhány száz kilométer megtétele során is tönkre mehet. A csapágy megfelelő beállításához sok esetben a felfekvő felületeket utólag meg kell munkálni, amihez a jelen kategóriában szereplő maró eszközök szükségesek.
Ezen felül a termékkategóriában megtalálható a rózsabeütő szerszám, amely az A-Head-es kormánycsapágyak előszítését szolgáló rózsának teljesen központos behelyezésére szolgál. A villanyakon lévő kónuszgyűrű vagy központosító beszereléséhez beütő és eltávolító szerszán szükséges, ami ugyancsak ebben a termékkategóriában szerepel.
Az itt szereplő szárszám pontos alkalmazásához, valamint a kerékpárszerelés minden fortélyának megismeréséhez érdemes feliratkozni az ingyenes "Csináld magad! - Szerviz tippek képekkel, lépésről lépésre" oktató sorozatunkra! 30-részes cikksorozatban mindent megtanítunk, ami a kerékpár otthoni szereléséhez szükséges. A javítás- és karbantartás-műveletek 95%-a szerepel benne, köztük számos műhelypraktika és hasznos "sufnitunig" tipp. Közben az összes kerékpáros szerszám használata is bemutatásra kerül, valamint eláruljuk, melyik az igazán jó eszköz, és melyiket érdemes kerülni. Mindezt könnyen emészthető formában, hatalmas illusztrációs képekkel és képaláírással. A teljes cikksorozat reszponziv, azaz mobilon, és tableten is élvezettel fogyasztható. Nem kell mást tenni, mint ide kattintani!
- Üdvözöljük
- Belépés Regisztráció
- Ajánlataink
-
Kerékpár alkatrészek
-
Kerék elemei
-
Külső gumi , köpeny
- 6-7-8-10 colos babakocsi, roller, kerekesszék külső gumi
- 12 colos külső gumi, 203-as köpeny
- 14 colos külső gumi, 254-es köpeny
- 16 colos külső gumi, 305-ös köpeny
- 18 colos külső gumi, 355-ös köpeny
- 20 colos külső gumi, 406-os köpeny
- 22 colos külső gumi, 489-es köpeny
- 24 colos külső gumi, 507-es köpeny
- 26 colos külső gumi, 559 x 28-70 mm-es köpeny
- 27,5 colos külső gumi, 650B, 584 x 37-70-es köpeny
- 28 colos trekking külső gumi, 622 x 28-47-es köpeny
- 28-29 colos Gravel külső gumi, 700C, 622x32-50-es köpeny
- 29 colos külső gumi, 622 x 47-70 mm-es köpeny
- 700C országúti külső gumi, 622-es köpeny
- Elektromos roller külső gumi köpeny
- Fat Bike külső gumi, Plus Size köpeny, (75 mm szélesség felett)
- Retro külső gumi colos méretben (14 col - 28 col, 288 - 635 mm között)
- Színes gumi köpeny
- Szingó
-
Belső gumi, tömlő
- 6-7-8-10 colos babakocsi, roller, kerekesszék belső gumi, tömlő
- 12 colos belső gumi, 203x37-62-es tömlő
- 14 colos belső gumi, 254x47-57-es tömlő
- 16 colos belső gumi, 305x37-62-es tömlő
- 18 colos belső gumi, 355x37-57-es tömlő
- 20 colos belső gumi, 406x28-62-es tömlő
- 24 colos belső gumi, 507x28-62-es tömlő
- 26 colos belső gumi, 559x28-62-es tömlő
- 26-27-28 colos retró belső, 571-590-630-635x... tömlő
- 27,5 colos 650B belső, 584-597-es tömlő
- 28-as trekking belső gumi, 622x28-47-es tömlő
- 29-es belső gumi, 622x47-62-es tömlő
- Defektmentes, defektvédett belső gumi, tömlő
- Elektromos roller belső gumi
- Fatbike belső gumi és Plus Size tömlő
- Országúti belső gumi, 622x18-28-as tömlő
- Triatlon belső gumi, 571x18-25-ös tömlő
- Agy alkatrészek
-
Agy, első és hátsó kerékagyak
- Átütőtengelyes első agy
- Átütőtengelyes hátsó agy
- Csavaros tengelyű első agy
- Csavaros tengelyű hátsó agy
- Dinamós első kerékagy, agydinamó
- Felnifékes első agy
- Felnifékes hátsó agy
- Gyorszáras tengelyű első agy
- Gyorszáras tengelyű hátsó agy
- Tárcsafékes első agy
- Tárcsafékes hátsó agy
- Váltós hátsó kerékagy, agyváltó
- Felni, abroncs
- Felniszalag, tömlővédő szalag
- Gyorszár, átütőtengely
- Komplett fűzött kerék
- Küllők és anyák
- Szelepsapka
- Tengely csavarok
-
Külső gumi , köpeny
- Fékezés
-
Hajtás
- Pedál
- Lánc
-
Lánckeréksor (kazetta&racsni)
- Kazettás 10 seb. lánckeréksor
- Kazettás 11 seb. lánckeréksor
- Kazettás 12 seb. lánckeréksor
- Kazettás 13 seb. lánckeréksor
- Kazettás 7 seb. lánckeréksor
- Kazettás 8 seb. lánckeréksor
- Kazettás 9 seb. lánckeréksor
- Lánckeréksorhoz tartalék hézagoló és lánckerék (8-12s)
- Menetes 5-6 seb. racsni, lánckeréksor
- Menetes 7 seb. racsni, lánckeréksor
- Menetes 8-9-10 seb. racsni, lánckeréksor
- Hátsó lánckerék, racsni (1S)
- Középcsapágy
-
Első lánckerék
- Elektromos (E-bike) Direct Mount (DM) első lánckerék
- MTB Direct Mount (DM) első lánckerék
- MTB első lánckerék (4 lyuk, DM)
- Országúti, CX első lánckerék (4-5 lyuk, DM)
- Országúti, Gravel Direct Mount (DM) első lánckerék
- Ovális első lánckerék
- Egy sebességes első lánckerék (1x1)
- Lánckerék csavarok
- BMX első lánckerék
- Hajtómű
- Láncvezető, láncfeszítő
- Váltás
-
Kormányzás
- Markolat
- Kormány szalag, bandázs
- Kormány.
-
Kormánycsapágy
- 1 1/8 col Ahead kormánycsapágy
- 1 1/8 col félintegrált kormánycsapágy
- 1 1/8 col integrált kormánycsapágy
- 1 1/8 col menetes kormánycsapágy
- 1 col Ahead kormánycsapágy
- 1 col integrált kormánycsapágy
- 1 col menetes kormánycsapágy
- 1,5 - 1 1/8 colra átalakítós kormánycsapágy
- 1,5 col Ahead kormánycsapágy
- 1,5 col félintegrált kormánycsapágy
- Tapered 1 1/8 - 1,5 kormánycsapágy
- Kormánycsapágy alkatrész
-
Kormányszár
- Ahead kormányszár 30-60 mm, DH-ra, FR-ra, Dirt-re
- Ahead kormányszár 65-130 mm, MTB-hez és Trekking-hez
- Állítható ékes, állítható Ahead kormányszár
- BMX kormányszár, 22,2-es befogó
- Hagyományos, ékes kormányszár
- Integrált DH kormányszár
- Kormányszár adapter és villanyak magasító
- Országúti ékes és országúti Ahead kormányszár
- Kormányszarv
- Nyereg és nyeregcső
- Bowden + Kábel
- Teleszkóp és rugóstag
- Merev villa
- Váz
- Ipari csapágy, golyóskosár
- Elektromos kerékpár gumi
-
Motorkerékpár gumi
- Motorkerékpár belső gumi
-
Motorkerékpár külső gumi
- 6-7-8-9 colos robogó, motor külső gumi
- 10 colos robogó, motor külső gumi
- 11 colos robogó, motor külső gumi
- 12 colos robogó, motor külső gumi
- 13 colos robogó, motor külső gumi
- 14 colos robogó, motor külső gumi
- 15 colos robogó, motor külső gumi
- 16 colos robogó, motor külső gumi
- 17 colos motorkerékpár külső gumi
- 18 colos motorkerékpár külső gumi
- 19 colos motorkerékpár külső gumi
- 21 colos motorkerékpár külső gumi
- 22-23 colos motorkerékpár külső gumi
-
Kerék elemei
-
Kiegészítők
- Lámpa és világítás
- Lakat , kerékpár zár, kerékpár védelem
- Táska
- Telefontartók, tokok
- Csengő és duda
- Kulacs, kulacstartó
- Kitámasztó , oldaltámasz
- Sárvédő
- Visszapillantó tükör
- Csomagtartó
- Computer, km óra
- Gyerekülés
- Kosár
- Láncvédő és lánckerék védő
- Alkatrészvédelem, vázvédelem
- Kerékpár díszek, szépségek
- Utánfutó kerékpárhoz
-
Szervíz kellékek
- Szerviz szolgáltatások, kerékfűzés
- Defekt javítás, megelőzés
-
Javítás és szerszámok
- Alapszerszámok
-
Célszerszám
- Bowdenvágó
- Fejcső és villanyak szerszámok
- Fékkonzol maró, és féktárcsa szerszámok
- Hajtókar lehúzó és hajtómű szerszámok
- Kónuszkulcs
- Kormánycsapágy kulcs
- Küllőkulcs, és küllő szerszámok
- Láncbontó prés és lánc szerszámok
- Lánckeréksor és racsni leszedő szerszámok
- Mérleg, függőmérleg
- Monoblokk kihajtó és középcsapágy szerszámok
- Nyomatékkulcs
- Pedálkulcs
- Tárcsafék légtelenítő szett
- Szerelőállvány és centírállvány
- Szerszámkészlet
- Kenőanyag, zsír, olaj, wax
- Pumpa
- Tisztítás
- Kerékpáros életvitel
-
Komplett Kerékpár
- Gyerek, junior kerékpár
- City kerékpár
- Hegyi kerékpár (MTB)
- Trekking kerékpár
- Cruiser kerékpár
- Országúti kerékpár
- Összecsukható kerékpár
- 1 seb. Fixi, Pálya kerékpár
- Agyváltós kerékpár
- Áruszállító - Cargo - haszonkerékpár
- BMX kerékpár
- Ciklokrossz kerékpár
- Dirt Jump kerékpár
- Egykerekű - UniCycle
- Elektromos kerékpár
- Gravel kerékpár
- Időfutam kerékpár
- Krossz-fitness kerékpár
- Szobakerékpár
- Tandem kerékpár
- Triál kerékpár
- Roller
- Utánfutó
- Miért tőlünk?
- Rólunk
- ATom Blog
- Fizetés, szállítás, árak
- Garancia - Visszaküldés
- GYIK
- Kedvezmények
- Eseménynaptár