Forgófejes csengő
A jelen termékkategóriában szereplő forgófejes csengőváltozat megjelenésre nem sokban különbözik a nagyszüleink által használt „ding-dong” típustól, ámbár a működési elv pont annak fordítottja. Azaz nem a belső mechanika forog, hanem a külső fémelem! A forgófejes csengők fedelét bármelyik irányba forgatva fordulatonként kb. 6-8 csengő hangot adnak ki. Ráadásul ez a típus nemcsak vízszintes, hanem kormányra húzott függőleges állású is lehet, akár egy markolatváltó. Mindkét változat tetszőleges irányba forgatható, így a működtetés egyszerű és intuitív.
A kerékpáros csengő a hagyományos módja, hogy jelezzük jelenlétünket a többi közlekedő, kiváltképp a kerékpárút használói számára. Lehetőleg olyan típust érdemes választani, amelyik nem riogat, hanem finoman – mindazonáltal határozottan –figyelmeztet. A megijesztett gyalogos nem biztos, hogy úgy reagál, ami mindkét fél számára biztonságos. A mai csengőtípusok korszerűek, megbízhatók, tetszetősök, stílusosak, és nem utolsósorban a hangjuk is barátságosabb, mint a régebben kaphatók. Jó tudni, hogy a KRESZ szerint a csengő a kerékpár kötelező tartozéka, másképp fogalmazva a láthatóság mellett a „hallhatóság” is elengedhetetlen a biztonságos bicajos közlekedéshez.
A Bikepro webáruház a kerékpáros csengők széles választékát biztosítja. A jelen termékkategóriában szereplő forgófejes típussal nem sok cég foglakozik, ezek jellemzően nemzetközi kerékpáralkatrész-kiegészítő márkák, mint az Acor és az XLC. Ez nem feltétlen baj, hiszen ez a „duó” egy teljes palettát vonultat fel, megannyi színben és formaváltozatban. Az ár 800 és 2300 forint között alakul, azaz nem a legdrágább csengőtípusról van szó.
- Üdvözöljük
- Belépés Regisztráció
- Ajánlataink
-
Kerékpár alkatrészek
-
Kerék elemei
-
Külső gumi , köpeny
- 6-7-8-10 colos babakocsi, roller, kerekesszék külső gumi
- 12 colos külső gumi, 203-as köpeny
- 14 colos külső gumi, 254-es köpeny
- 16 colos külső gumi, 305-ös köpeny
- 18 colos külső gumi, 355-ös köpeny
- 20 colos külső gumi, 406-os köpeny
- 22 colos külső gumi, 489-es köpeny
- 24 colos külső gumi, 507-es köpeny
- 26 colos külső gumi, 559 x 28-70 mm-es köpeny
- 27,5 colos külső gumi, 650B, 584 x 37-70-es köpeny
- 28 colos trekking külső gumi, 622 x 28-47-es köpeny
- 28-29 colos Gravel külső gumi, 700C, 622x32-50-es köpeny
- 29 colos külső gumi, 622 x 47-70 mm-es köpeny
- 700C országúti külső gumi, 622-es köpeny
- Elektromos roller külső gumi köpeny
- Fat Bike külső gumi, Plus Size köpeny, (75 mm szélesség felett)
- Retro külső gumi colos méretben (14 col - 28 col, 288 - 635 mm között)
- Színes gumi köpeny
- Szingó
-
Belső gumi, tömlő
- 6-7-8-10 colos babakocsi, roller, kerekesszék belső gumi, tömlő
- 12 colos belső gumi, 203x37-62-es tömlő
- 14 colos belső gumi, 254x47-57-es tömlő
- 16 colos belső gumi, 305x37-62-es tömlő
- 18 colos belső gumi, 355x37-57-es tömlő
- 20 colos belső gumi, 406x28-62-es tömlő
- 24 colos belső gumi, 507x28-62-es tömlő
- 26 colos belső gumi, 559x28-62-es tömlő
- 26-27-28 colos retró belső, 571-590-630-635x... tömlő
- 27,5 colos 650B belső, 584-597-es tömlő
- 28-as trekking belső gumi, 622x28-47-es tömlő
- 29-es belső gumi, 622x47-62-es tömlő
- Defektmentes, defektvédett belső gumi, tömlő
- Elektromos roller belső gumi
- Fatbike belső gumi és Plus Size tömlő
- Országúti belső gumi, 622x18-28-as tömlő
- Triatlon belső gumi, 571x18-25-ös tömlő
- Agy alkatrészek
-
Agy, első és hátsó kerékagyak
- Átütőtengelyes első agy
- Átütőtengelyes hátsó agy
- Csavaros tengelyű első agy
- Csavaros tengelyű hátsó agy
- Dinamós első kerékagy, agydinamó
- Felnifékes első agy
- Felnifékes hátsó agy
- Gyorszáras tengelyű első agy
- Gyorszáras tengelyű hátsó agy
- Tárcsafékes első agy
- Tárcsafékes hátsó agy
- Váltós hátsó kerékagy, agyváltó
- Felni, abroncs
- Felniszalag, tömlővédő szalag
- Gyorszár, átütőtengely
- Komplett fűzött kerék
- Küllők és anyák
- Szelepsapka
- Tengely csavarok
-
Külső gumi , köpeny
- Fékezés
-
Hajtás
- Pedál
- Lánc
-
Lánckeréksor (kazetta&racsni)
- Kazettás 10 seb. lánckeréksor
- Kazettás 11 seb. lánckeréksor
- Kazettás 12 seb. lánckeréksor
- Kazettás 13 seb. lánckeréksor
- Kazettás 7 seb. lánckeréksor
- Kazettás 8 seb. lánckeréksor
- Kazettás 9 seb. lánckeréksor
- Lánckeréksorhoz tartalék hézagoló és lánckerék (8-12s)
- Menetes 5-6 seb. racsni, lánckeréksor
- Menetes 7 seb. racsni, lánckeréksor
- Menetes 8-9-10 seb. racsni, lánckeréksor
- Hátsó lánckerék, racsni (1S)
- Középcsapágy
-
Első lánckerék
- Elektromos (E-bike) Direct Mount (DM) első lánckerék
- MTB Direct Mount (DM) első lánckerék
- MTB első lánckerék (4 lyuk, DM)
- Országúti, CX első lánckerék (4-5 lyuk, DM)
- Országúti, Gravel Direct Mount (DM) első lánckerék
- Ovális első lánckerék
- Egy sebességes első lánckerék (1x1)
- Lánckerék csavarok
- BMX első lánckerék
- Hajtómű
- Láncvezető, láncfeszítő
- Váltás
-
Kormányzás
- Markolat
- Kormány szalag, bandázs
- Kormány.
-
Kormánycsapágy
- 1 1/8 col Ahead kormánycsapágy
- 1 1/8 col félintegrált kormánycsapágy
- 1 1/8 col integrált kormánycsapágy
- 1 1/8 col menetes kormánycsapágy
- 1 col Ahead kormánycsapágy
- 1 col integrált kormánycsapágy
- 1 col menetes kormánycsapágy
- 1,5 - 1 1/8 colra átalakítós kormánycsapágy
- 1,5 col Ahead kormánycsapágy
- 1,5 col félintegrált kormánycsapágy
- Tapered 1 1/8 - 1,5 kormánycsapágy
- Kormánycsapágy alkatrész
-
Kormányszár
- Ahead kormányszár 30-60 mm, DH-ra, FR-ra, Dirt-re
- Ahead kormányszár 65-130 mm, MTB-hez és Trekking-hez
- Állítható ékes, állítható Ahead kormányszár
- BMX kormányszár, 22,2-es befogó
- Hagyományos, ékes kormányszár
- Integrált DH kormányszár
- Kormányszár adapter és villanyak magasító
- Országúti ékes és országúti Ahead kormányszár
- Kormányszarv
- Nyereg és nyeregcső
- Bowden + Kábel
- Teleszkóp és rugóstag
- Merev villa
- Váz
- Ipari csapágy, golyóskosár
- Elektromos kerékpár gumi
-
Motorkerékpár gumi
- Motorkerékpár belső gumi
-
Motorkerékpár külső gumi
- 6-7-8-9 colos robogó, motor külső gumi
- 10 colos robogó, motor külső gumi
- 11 colos robogó, motor külső gumi
- 12 colos robogó, motor külső gumi
- 13 colos robogó, motor külső gumi
- 14 colos robogó, motor külső gumi
- 15 colos robogó, motor külső gumi
- 16 colos robogó, motor külső gumi
- 17 colos motorkerékpár külső gumi
- 18 colos motorkerékpár külső gumi
- 19 colos motorkerékpár külső gumi
- 21 colos motorkerékpár külső gumi
- 22-23 colos motorkerékpár külső gumi
-
Kerék elemei
-
Kiegészítők
- Lámpa és világítás
- Lakat , kerékpár zár, kerékpár védelem
- Táska
- Telefontartók, tokok
- Csengő és duda
- Kulacs, kulacstartó
- Kitámasztó , oldaltámasz
- Sárvédő
- Visszapillantó tükör
- Csomagtartó
- Computer, km óra
- Gyerekülés
- Kosár
- Láncvédő és lánckerék védő
- Alkatrészvédelem, vázvédelem
- Kerékpár díszek, szépségek
- Utánfutó kerékpárhoz
-
Szervíz kellékek
- Szerviz szolgáltatások, kerékfűzés
- Defekt javítás, megelőzés
-
Javítás és szerszámok
- Alapszerszámok
-
Célszerszám
- Bowdenvágó
- Fejcső és villanyak szerszámok
- Fékkonzol maró, és féktárcsa szerszámok
- Hajtókar lehúzó és hajtómű szerszámok
- Kónuszkulcs
- Kormánycsapágy kulcs
- Küllőkulcs, és küllő szerszámok
- Láncbontó prés és lánc szerszámok
- Lánckeréksor és racsni leszedő szerszámok
- Mérleg, függőmérleg
- Monoblokk kihajtó és középcsapágy szerszámok
- Nyomatékkulcs
- Pedálkulcs
- Tárcsafék légtelenítő szett
- Szerelőállvány és centírállvány
- Szerszámkészlet
- Kenőanyag, zsír, olaj, wax
- Pumpa
- Tisztítás
- Kerékpáros életvitel
-
Komplett Kerékpár
- Gyerek, junior kerékpár
- City kerékpár
- Hegyi kerékpár (MTB)
- Trekking kerékpár
- Cruiser kerékpár
- Országúti kerékpár
- Összecsukható kerékpár
- 1 seb. Fixi, Pálya kerékpár
- Agyváltós kerékpár
- Áruszállító - Cargo - haszonkerékpár
- BMX kerékpár
- Ciklokrossz kerékpár
- Dirt Jump kerékpár
- Egykerekű - UniCycle
- Elektromos kerékpár
- Gravel kerékpár
- Időfutam kerékpár
- Krossz-fitness kerékpár
- Szobakerékpár
- Tandem kerékpár
- Triál kerékpár
- Roller
- Utánfutó
- Miért tőlünk?
- Rólunk
- ATom Blog
- Fizetés, szállítás, árak
- Garancia - Visszaküldés
- GYIK
- Kedvezmények
- Eseménynaptár