Hárman háromféle háttérrel érkeztünk a Eurobike-ra. Nagy Tibinek ez volt az első látogatása; vezetőnk, Ardó Tom majdnem mindegyiken ott volt; Németh Bali pedig az első ötön 2003 és 2008 között vett részt, majd kisebb kerékpáros szakkiállításokat látogatott (Speci, Velodrams). Jöjjenek a szubjektív élménybeszámolók az idei kiadásról!
ATom szemszögéből
Első alkalommal 2003-ban vettem részt az Eurobike kiállításon. Rögtön tudtam, hogy ez számomra Nirvána! A versenyzés és a közösségi rendezvények valahogy soha nem tudtak megfogni, ezzel szemben a „vasak” annál inkább, azok mindennél nagyobb hatással voltak rám! Ebbe a koncepcióba tökéletesen beleillett az Eurobike, az ott felhalmozott mérhetetlen mennyiségű kerékpárral, alkatrésszel és kiegészítővel.
Ez több mint 20 éve volt, és azóta irtó nagyot fordult a világ. Érdekes volt látni és nyomon követni a kerékpáros ipar kibontakozását, szakágak születését, fejlődését, felnövését, kiteljesedését, majd a Covid nyomán a friedrichschafeni kiállítás teljes bedőlését. Frankfurtban idén egy teljesen más koncepciójú Eurobike fogadott.
Ilyen helyeken fél óra időzés a minimum... ezér kell legalább négy nap ehhez a kiállításhoz!
A méretek most is grandiózusak, még akkor is, ha az adatok alapján a kiállítás terjedelme, valamint a kiállítók száma csökkenést mutat. De igazából ahhoz képest, hogy hány online, videóportál és social média felület fejlődött ki az elmúlt 20 évben, nem látok számottevő csökkenést. Régen is, és most is bekebelezhetetlen „monstre” rendezvény a Eurobike. A legnagyobb különbséget a távolkeleti dominanciában mutatkozik meg. Emlékszem, hogy a kezdetekor a távolkeleti kiállítók a pavilonok között felállított apró, klimatizálatlan mobil fakkokban kaptak helyet. Jellemzően 2-3-4 m²-es kis „kutricában”. Mindössze pár ember lézengett, és majdnem mindenhol ki volt rakva a „No Photo” tábla. Az oda tévedő emberekkel egy-két tanácstalan alkalmazott próbált kommunikálni, jellemzően kínaiul. Szavak helyett megmutatták a jól ismert alkatrészek így-úgy sikerült másolatait.
Igen, vietnámi standok, és nem bóvli kacattal!

2025-re ezt totálisan megváltozott. A kis „kutricáknak” már hűlt helye. A legtöbb távolkeleti vagy dél ázsiai kiállító akkora standdal volt jelen, a hazai vagy neves külhoni márkák. A legtöbb távol-keleti kiállítónak a strandinstallációja többe került, mint az itthoni hazai forgalmazók éves marketing büdzséje... Ami idén a legmegdöbbentőbb, hogy gyakorlatilag eltűnt a „gagyi”. Értelmes emberek értelmezhető kommunikációs képességekkel próbálták eladni jellemzően közép és felső kategóriás termékeiket. Nagyon sok helyen hasonló High-Tech megoldásokat láttunk, mint a piacvezető márkáknál. Például a 3D nyomtatás technológiát alkalmazó cuccok – legyen gumiból, műanyagból vagy titánból - a távol-keleti csarnokokban a normál kínálat részét képezte, és ugyanez érvényes az abszolút felsőkategóriás elektromos rásegítéses megoldásokra, vagy az integrált kijelző technológiákra, és gyártásoptimalizációra. Megdöbbentő volt látni a régió fejlődését az elmúlt időszakban. Gyakorlatilag beelőztek mindenkit…
Az Eurobike-on mindig találkoztunk 10-20 magyarral. Korábban akár kiállítóként is, manapság inkább, mint látogatók vannak jelen. A legtöbb esetben azt halljuk vissza tőlük, hogy „nincs igazából semmi újdonság”. Érdekesmód ez a legáltalánosabb vélemény. Én bármikor mentem kiállításra, soha nem jöttem haza 2000 fotónál kevesebbel. Rengeteg cuccot értékeltem valódi újdonságként, egyben alkalmasnak arra, hogy valamilyen cikk szülessen róla. Valamiért mindenki a korszakalkotó áttörést, a megváltást várja, holott ez már rég nem így működik. Elképesztően sok fejlesztés van a kerékpár ipar bármely szegmensében, de ezek jellemzőend sok apró finom hangolás, optimalizálás, azaz nem világmegváltó újdonság. De ezek száma olyan tetemes, hogy összességében és több év távlatában nézve elképesztő a fejlődést mutat.
Most is két napot voltunk. Igazából még szívesen maradtam volna még két napot, hogy mindent alaposan meg tudjunk nézni, és a Demo Day-en a lehető legtöbb bringát, új technológiát, és szállító járgányt kipróbálhassunk. Ez utóbbi a Eurobike Tesztaréna.
A csarnokok közt lehet kipróbálni a bent kiállított bringák egy részét!
Az elmúlt években olyan mértékű túlkínálat alakult ki a kerékpáripar szinte mindenben szegmensében, hogy az eddigi viszonylag jól elkülöníthető termék és felhasználói kör gyakorlatilag összeért. Már mindenből van mindenféle és bármi bármilyen kombinációban. Ez azt is jelenti, hogy nagyon sok eszköz és kategória között mosódik el a határvonal. Hogy ez jó vagy rossz hát attól függ, hogy honnan nézzük. A túlkínálat mindenesetre elképesztő. A versenyhelyzet nő és a verseny fokozódik a vásárlók figyelméért és pénzért.
Számomra most is hatalmas élmény volt visszajönni az Eurobike kiállításra, mert úgy éreztem, hogy hazajöttem! Igen én itt érzem otthon magam, ez az én világom. Elképesztő lehetőséget látok a Demo Day-ben: ha szánsz rá egy teljes napot, akkor legalább 30-40 top kategóriás kerékpárt és alkatrészt próbálhatsz ki. Nyilván csak aszfaltos körülmények között, de ez is nagyságrendekkel több információt nyújt mintha csak olvasnál az adott termékről, vagy megnéznél róla egy videót. Jövőre négy napra jövünk, és mindent kipróbálunk, amit csak lehet!
Hogyan "muzsikál" a TRP új elektronikus váltórendszer?
Tibi beszámolója
Én Eurobike-szüzen érkeztem idén Frankfurtba. Izgalommal telve, kíváncsian, csodákra éhesen. Azt az élményt reméltem, mint amikor idejét se tudom már mikor egyszer Nove Mestoban egy világkupán először láttam droppert működés közben. Igazi “na ne bassz már” pillanat volt és reméltem, hogy ezt a hétvégén újra átélhetem. Tudjátok milyen ez… amikor valami annyira cool, hogy kiráz a hideg amikor meglátod és azonnal elfog úristen, de kéne egy ilyen. Szerencsére a két napos látogatásunk számos ilyen pillanattal ajándékozott meg, és tényleg volt számos „wtf” élményem is. Ezek mellett komoly filozófia kérdés is feszít belülről. Mi a bicikli? Mit nevezhetünk kerékpárnak, hol van az a határ, ahonnan az eszköz hiába van pedálja és kerekei, már nem sorolható a kerékpárok közé? A kérdés azért merült fel bennem, mert az országúti gyerekbiciklitől a pedálos teherautóig mindent láttunk és néha annak az ellenkezőjét is. No, és hidegrázós pillanatok is akadtak bőven…
Frankfurtban az expo nagyjából 5-6x akkora, mint a Hungexpo, emiatt elég sűrű két nap volt mire bejártunk mindent. Összesen hat csarnok több tízezer négyzetmétere tele kerékpárokkal és alkatrészekkel, ami igazi Kánaán a magamfajta bringabuzinak. Összehasonlításképp az idei AMTS-t tudtam referenciapontként használni, ahol a járművek mérete jóval nagyobb, mégis jelentősen kisebb területen voltak az autók kiállítva Az azóta kijött összegzések szerint a kiállítás mérete csökkent tavalyihoz képest, de ebből látogatóként egy szemernyit sem tapasztaltam, én monumentálisnak érzékeltem a rendezvényt, még akkor is ha olyan gyártóknak, mint a Speci, Trek, Scott, Cannondale, Cube stb.. nem volt saját kiállítási standja. Ennek oka részben a saját nagy népszerűségük, hiszen egy a közösségi oldalukon kihelyezett promóció videóval akár milliós megtekintést érhetnek el, az értékesítési hálózatuk pedig már olyan mértékig van kiépítve, hogy nem szükséges kiállítaniuk. Ennek ellenére, minden megjelent és nem megjelent kerékpár szerelmes nevében azt kell mondjam remélem visszatérnek!

A 2025-ös Eurobike teljesen elmosta a határokat és a két nap alatt folyamatosan azt néztem, hogy mely eszközökkel tudnám megoldani, hogy hogyan ne kelljen nagyjából soha autóba ülnöm a jövőben. Van erre ambícióm és a környezetem is megszokta már, hogy egy családi összejövetelre legyen az 20-120 kilométer távolságra, én sztenderd módon bringával érkezem. Az a durva, hogy az expon látottak alapján hiába a három gyerek és feleség, a mutatvány kivitelezhető nagyjából két-három kerékpárral. Más kérdés, hogy most a családi flotta, ennek a sokszorosa, de olyan igazi teherhordónk és csapatszállítónk nincs, mint amilyeneket tonnaszám láthattunk az expon. Van megoldás 1-2-3 gyerekre, van megoldás már arra, hogy Fifike biztonságosan utazzon, de a 2 gyerek és teljes nyaralós felszerelés szállítására is van jól használható jármű. Az elektromos hajtásrendszerek jelen fejlettsége és a cargobike-ok térnyerése és ezen két kategória kombinációja, egy hosszabb családi nyaralást is lehetővé tud tenni, még ha egy gépjárműhöz mérten kell kompromisszumot kötni. Szűk keresztmetszetét az ilyen típusú járműveknek a méretei adják, mert mind hosszban, mind súlyban meglehetősen tekintélyesek. Szeretném egyszer megnézni, ahogy egy ilyet valaki felvisz egy bérház harmadik emeletére vagy benavigál egy liftbe. Az árcédulája miatt utcán biztos nem merném tárolni és ezzel meg is érkeztünk a másik szűk keresztmetszethez. Jellemzően a jól használható cargobicók elfogadható szintű használt autó árában mozognak (vagyis 2,5-3 milla), így terjedésük üteme várhatóan nem fog szignifikánsan gyorsulni, ami nagy kár mert a fenntartási költségei és a károsanyag terhelése töredéke egy ilyen kerékpárnak.

A legnagyobb túltolásokat véleményem szerint ebben a kategóriában láthattuk. Nem egyszer hangzott el a számból a kérdés: „Ez mitől kerékpár?” Értem, hogy az elektromos hajtás vagy hajtások (mert láttunk kerekenként hajtott 4 kerekű teherautónak kinéző „bringát” is) kellően tudnak segíteni abban, hogy a gépezet haladjon, de itt már messze nem rásegítésről és messze nem kerékpárról, hanem elektromos járművekről beszéltünk.
Az iparágon látszik, hogy az alacsonyan lévő, szép piros, roppanós cseresznyéket már megették a nagyobb gyerekek, így a későn érkezők olyan extra ötleteket hoztak és hoznak be, amire a piac 1%-nak van szüksége, azonban nekik nagyon. A leginkább eklatáns példát a DirtySixer szolgáltatta erre, akik 32” illetve 36” kerekekkel szerelt montit és gravelt mutattak be a standjukon. A bicók kimondottan a magas emberekre vannak szabva és a mai kerékpárgyártásban népszerű és általánosnak mondható alapanyagokból készítik őket. A bringák egyébként kimondottan jól néznek ki, miután az ember kiheverte az „úristen ez bazinagy” okozta sokkot. Ilyen bringára nagyon kevés embernek van szüksége, sőt az átlag lakosságnak nettó baromság megvenni, de megtalálták a saját piacukat és 2011 óta vígan működnek. Vásárlójuk volt többek között Kevin Durant, Shaquille O’Neal, Reggie Miller és rajtuk kívül nagyjából a fél NBA.
A másik számomra ehhez hasonló jelenség a mindent mindennel és mindenbe integrálás trendje. Láttunk nyeregcsövet amiben hátsó lámpa volt, nem mellékesen nagyon extrán nézett ki, de olyan nyeregtáskával is találkoztunk, amibe szintén beépített hátsó lámpa volt, de olyan váz is szerepelt a kiállításon, ahol a vázba volt integrálva a fény. A kedvencem a kormány volt, aminek a tetejébe teljes kerékpáros komputer volt beépítve, az elejében pedig lámpa volt. Ezek extra jópofa „fícsörök”, de tömeges elterjedésükre én reális esélyt nem látok. Ha a beázik a nyeregcső és tönkremegy a lámpa vegyek újat?

Ami számomra nagyon üdvözítő volt, hogy a kerékpárbiztonság tekintetében is kaptunk használható innovációkat, aki félti a gépét vagy kénytelen sokszor leparkolni az utcán a kerót (sziasztok Wolt-futárok!), azok izgalmas megoldások közül választhatnak a jövőben. Németországban elindult egy új lakat széria, amely könnyű és relatíve puha is, így nem sérti meg a vázat leláncoláskor és nem kell sem kódot megjegyezni, sem kulcsot magunknál hordani, mert appal tudod nyitni a lakatot. Meglepő kicsit, hogy ez a megoldás csak most kezdi bontogatni a szárnyait, mert a Mol Bubi járművei és a közösségi bringakölcsönzők világszerte hasonló elven működnek már elég rég óta. A lakat mondjuk relatív kis méretű, így lehet, hogy a kompaktság volt ennek a szűk keresztmetszete. Egyébként a lakat mozdításra egyből riaszt és minél többször mozdítják annál hangosabban és idegesítőbben teszi ezt. Az NFC kapcsolat miatt még töltést sem igényel maga a lakat. Új technológia révén az ár egy átlag lakathoz mérten combos, de véleményem szerint pár éven belül realizálódik és egy jó opció lesz majd mindenkinek.
A Hepha pedig előállt az ellophatatlan kerékpárral. A német gyártó Urban 8 ultra fantázianéven kiadta az ellophatatlan (#unstealable) városi e-bike-ot. A bringa három lépcsőben próbálja meggátolni a lopást, anélkül, hogy lakatot vagy bármilyen más rögzítést használnál. A bringa alapvetésben applikációval indul, de ha valaki ezt megkerülné, vagy úgy gondolná, hogy feldobja egy teherautóra, akkor a mozgás hatására a bringa azonnal riasztásba kezd. Ha ezután applikáció nélkül valaki tekerni menne a bringával, akkor az elektromotor tilt és a rásegítés egyáltalán nem lesz használható, illetve a hátsó agy is rögzül. Ha ez nem lenne elég, akkor a továbbértékesítési lehetőségeket csökkentendő a kerékpár kijelzőre kikerül a felirat: „lopott vagyok”. Egyszerű ötletek jó kombinációban, teszik ezt a kerékpárt igazi városi vagy futárbringává. A nyerget azonban még le lehet szedni róla, azonban szerencsére egy erre is találtunk megoldást lepattintható nyereg formájában. Jópofa ötlet, de marginális szükséglet.

Észrevettétek már, hogy a kaland és a kerékpározás ciklikusan összefonódik? Néha elmúlik a kaland vonal, néha felerősödik. Amikor az MTB-k népszerűsége megugrott akkor volt egy nagy növekedése a felfedezésnek, túrázásnak, sátrazásnak aztán ahogy a monti népszerűsége csökkent ez az igény is mintha alább hagyott volna a kerékpáros emberekben. Az urbanizáció folyamatos növekedése és a gravel bringák megjelenése azonban újra szárba szökkentette a kalandot és újra hatalmas népszerűségnek örvend a „bringával meglódulunk és majd alszunk, ahol elér az éjszaka”. Ehhez az életmódhoz pedig végtelen eszköztárat lehet beszerezni és az kirajzolódik, hogy ez a trend még nem érte el a tetőpontot. A kerékpárra szerelhető táskák változatosságai és lehetőségei olyan számosságot értek el, hogy mostanra nem tudsz olyan táskát kitalálni, ami ne létezne.. három különböző márka kínálatában… 73 színben.. Szóval minden igényre van megoldás, én például komolyan elgondolkodtam azon, hogy egy mini kávéfőzőt a repertoárom részévé kellene tenni, mert az élmény, hogy a megmászott hegy tetején megcsinálod magadnak a kávét, az nagyon extra. Természetesen ehhez van már külön táska, amit vázra lehet rögzíteni. A kaland és a gravel összefonódása miatt, a gravel bringázás mára abszolút fősodor lett az undergroundból és előfordulhat, hogy a kényelem miatt a gravelen keresztül újra fel lesz találva a Mountain Bike. Mert szegény monti.. a klasszikus monti már csak egy marginális lábjegyzet volt a kiállításon. Természetesen az e-MTB volt dögivel, de klasszikus XC gépet, alig-alig láttunk, mondjuk amik ki voltak állítva azok mind elég epikusak voltak.
Egy fél csarnok Pinionnal volt tele!

Indulás előtt voltak arra vonatkozóan prekoncepcióim, hogy mit szeretnék látni - és ha van rá lehetőség - kipróbálni. Van rengeteg olyan kuriózum, amely kis hazánkban egyáltalán nem, vagy nagyon extrém limitáltan fellelhető, így annak a puszta megtekintése megtapogatása is kéjes örömöt képes kiváltani egy keróbolondból. Előzetesen négy dolog volt, amire személy szerint nagyon kíváncsi voltam. A Pinion hajtásrendszer, legalább egy Nikolaj (spoiler végül a kettőt kombinálni is sikerült), az új Shimano cipők és a negyedik elég mezei minél több fasza kerót megnézni, megtapizni és lefotózni. Mind összejött végül.

Nagyjából két héttel az utazás előtt, az édesapám elküldött egy cikket az oldalunkról, azzal a felütéssel, hogy ha ezt nem olvastad olvasd el! Te sokat mész érdemes lenne elgondolkodni egy ilyenen. A cikk a Pinion hajtás és váltórendszerről szólt és valóban elgondolkodtatott a dolog. Tiszta rendszer, minimális kopás, nagyjából örök élet meg egy nap, Atom óriási lelkesedéssel írt a témáról, ezek összessége tényleg elég racionális választássá teszi a dolgot a relatív magas ára ellenére is. Felcsigázott a dolog és reméltem, hogy lesz lehetőségem megtapasztalni saját bőrön is a működését. A második nap végén pedig eljött a pillanat méghozzá egy Nikolai nyergében!
Az Argon GX GPI a Nikolai Pinionnal szerelt gravelja, ami a relatív nehéz hajtással is megáll 11kg magasságában. A gép kimondottan fürge és nagyon jó súlyelosztású volt és abszulút nem éreztem meg a saját gravel gépemhez képest lévő 2 kg-os pluszt. A váltás milyen? Az első 5 percben folyamatos bizonytalanságban tartott, hogy a váltás megtörtént-e, mert végtelenül csendes és elképesztően finom a fokozatok közötti váltás. Miután megszoktam, folyamatos vigyorgás vette kezdetét a teljesen értelmetlen fel-le váltogatással kombinálva. Egy ilyen gépem egyszer az életben biztos lesz.
Még soha életemben nem láttam élőben Nikolai bicót. Legendákat hallottam, meg a hype-ot körülötte, sőt ismerek olyat, akinek az ismerőse hallott olyanról, akinek van, de látni, megtapogatni, meghajtani sosem volt szerencsém. Frankfurtban jelentem magas volt a Nikolai sűrűség, minimális túlzással, ha eldobtunk egy követ biztos egy Nikolaira esett volna. A geometriája mindegyik modellnek elképesztő és végtelenül agresszív, olyan, mint a Mustang a kocsiknál. (nem hozzád beszélek elektromos!) Alapvetésben nem szeretem látni a hegesztést a vázakon és sokszor meg is jegyzem, hogy nem hiszel el, hogy nem lehet ezt szebben megcsinálni, de a Nikolai gépek védjegyeként is szolgáló vastag hegesztések nagyon bejönnek, sőt már – már vonzzák a tekintetem. A kultusz jogos, ezek a gépek tényleg nagyon ott vannak a szeren. Kéne!

Termszészetesen nem csak Nikolai bringák voltak, láttuk Evie Richards XCC világbajnok gépét, MVDP Milano – Sanremo győztes gépét, autentikus retekkel rajta, Pauline Ferrand Prevot Cervélo-ját, hogy csak a legepikusabbakat említsem. Nagy élvezet volt a Ridley simogatóban látni egy Unbound-ot teljesítő paripát, az Unbound teljes mocskával az alkatrészeken. A legkívánatosabb bicók, egyébként a belga kerékpározás standján voltak, itt Eddie Merx 80. születésnapjára készített kerékpár is ki volt állítva. Ridley-k és Merx bicók értelemszerűen. A másik stand ahol az egy négyzetméterre jutó extrém jól kinéző bicók sűrűsége extrém magas volt, az a Cinelli standja volt. Az új King Zydeco 2 gravel gép is ki volt állítva és azt kell mondjam, hogy kinézetre brutál jó lett. Felsorolni lehetetlen lenne mennyi féle és milyen jól kinéző kerékpárokat láttunk, de lehet, hogy egy galériát összerakunk belőle.
Evie Richards XCC világbajnok XC bicaja...
Ez pedig egyenesen a Dirty Kansas versenyről jött...

A bringa után, a második leglátványosabb elem a kerékpározásban véleményem szerint a cipő, de biztos van, aki a sisakot mondaná. Ezért is örültem, mikor az előzetes kiállítók között láttam, hogy a Shimano nem csupán az új XTR-et és GRX-et hozza ki Frankfurtba, hanem az új kerékpáros cipő család is ki lesz állítva. Amúgy is jóban vagyok a Shimano cipőkkel harmadik éve és több mint 20.000 km óta nyúzok egy XC5-t, a téli cipőm egy MW5, úgyhogy nekem nagyon beváltak a japán gyártó csukái. Sajnos óriási változások nem történtek, az országúti sorozat kapott egy kis ráncfelvarrást a téli modellek szintén, az MW5 új változata már boával lesz ellátva. Azért két érdekes darab, ami megragadta a fantáziám így is kikerült a polcokra. Az egyik egy taposópedálra optimalizált boával ellátott modell, ami az SH-GF800 névre hallgat és fekete, illetve fehér színben lesz elérhető, ami érdekessé tette, hogy utcai viseletre is abszolút kényelmesnek tűnik, így aki szereti a hétköznapokban is reprezentálni a bringás énjét, annak egy tök jó utcai cipőként is működhet. A másik az új MTB cipő az S-Phyre XC, amely az XC9-hez hasonlatos, azonban keskenyebb, dinamikusabb formavilágú annál. Két független boával tudjuk a lábunkra igazítani a lábbelit, természetesen karbon talpas és elképesztően merev, a minél jobb erőátvitel érdekében.

Annyira merev, hogy a talpmerevségi skálán, amely 1-10 között mozog, a Shimano 11-est adott rá. Ha az volt a cél, hogy írjanak emiatt a cipőről többen, akkor sikerült. A klasszik kék és fekete-ezüst színben láttuk a kiállításon, de biztos vagyok benne, hogy a szivárvány minden színében kapható lesz majd. Sajnos az XC1,3,5,7 sem volt kiállítva, de azokból is érkeznek majd az új modellek.

Az utolsó ott töltött napon teszteltünk kerékpárokat, sajnos nem annyit, amennyit terveztünk, de így is sikerült pár érdekes dolgot kipróbálni és megtapasztalni. A már feljebb tárgyal Nikolai és Pinion élményem mellett volt lehetőségem egy Öhlins teleszkóppal felszerelt DH géppel menni, sajnos csak betonon, de az Öhlins csillapítás impresszív mivolta így is kijött. A fekvőrendőrt gyakorlatilag észre se lehetett venni. Ha már csillapítás… találkoztunk a jövővel. Egy speciális karbon villáról van szó, amely hordozza a karbon összes jó tulajdonságát. Merev villa, amely érzésre rugózik, ha szükséges, a speciálisan megmunkált karbonnak köszönhetően. A technika még nem 100%-os mert egy erős fékezésnél ingatagnak tűnt az eleje, de pár éven belül abszolút „gamechanger” lehet.
Hazaúton a rengeteg élménnyel és a sok látott elképesztő biciklivel a fejemben már azon gondolkoztam, hogy milyen legyen majd a következő paripa, aztán felültem a sajátomra és ahogy hazatekertem rájöttem, mindegy milyen a lényeg, hogy örömöd legyen benne amikor tekered. Menjetek bringázni!
NBali szubjektív
22 év az 22 év. Nemcsak a kerékpáripar változott nagyot, hanem az egész világ. Ami állandó, az a lelkesedés, várva a különleges hangulatot, amit a gigantikus csarnokok és a végeláthatatlan standok nyújtanak. Viszont a kerékpáripar újdonságai ma már elsősorban nem a kiállításon jelennek meg, hanem egy-két héttel korábban a közösségi médiában, jellemzően egy jól átgondolt marketing stratégia részegént. Fokozatosan szivárogtatják ki a márkák új fejlesztéseket, hogy a média többször felkapja a hírt, és minél több nyilvánosságot szerezzen a márka és maga az új cucc. Régebben jellemzően rendezvényeket, bemutatókat szerveztek a cégek, amire meghívták a sajtót, majd jött az Eurobike, és így készültek a beszámolók. A mai felállásban a szivárogtatásokra reagál a sok-sok média outlet (pl. YouTuber, blogger, podcaster), és lényegében ingyen promotálnak. Ez se nem jobb, se nem rosszabb, mint a korábbi rendszer, de a Eurobike hangulatra van némi hatása.
A két veterán rugós nyeregcsövet próbál: nekem nem a pihe-puha jutott...
Persze 2003-ban fiatalabbak voltunk, és jobban bírtuk a strapát, amit egy ilyen kiállítás bejárása és feldolgozása jelent. Fizikailag még csak megy, de az agy már nem tud bármiből bármennyit felszívni. Hamarabb lankad a figyelem. Ezért is jó, hogy a régi motorosok mellett idén egy fiatal kolléga is velünk tartott!
Meghatározó élmény? Jó volt látni, hogy végre vannak minőségi gyerekbicajok. Leírtuk már ezerszer, hogy a kerékpáripar elképesztően vak. Nem érti, hogy a távoli jövőbe is kellene erőforrásokat fektetni, nemcsak az elkövetkező pár évbe. Általában mindig arra koncentrált, ami épp haszonnal kecsegtetett. Némi változást azért láttunk az idők során: úgy 15 évvel ezelőtt a szakma rájött, hogy nemcsak férfiak bicajoznának, ha lenne alkalmas járgány. És talán mára ráébredtek arra is, hogy ha nem lesz következő generáció, aki lelkesedig a kerékpárért, akkor győz az elektromos roller, és visszatérünk a faék-egyszerűségű egyenbiciklikhez.
A másik jó dolog, hogy végre olyan kerékpárokat (is) fejleszt az ipar, ami valódi élményt nyújt a felhasználóknak. Ez a trend minden szegmensben megfigyelhető. A profi versenyeken használt országúti bicajok - és azok lebutított másolatai - helyett van az endurance országúti és a gravel. Ezek nyergében a legtöbb földi halandó szívesen eltölt pár órát, mert kényelmes a testhelyzet és a rázkódásokat is jórészt semlegesíti. MTB-ben ott a trail bike, ami egy hobbista igényei és adottságaira hangolt „romboló”. Mindkét esetben a sebesség alá van rendelve az élménynek, ami így helyes.
Tiniknek karbon, elektromos, hidrotárcsafékes országúti, akár 130 mm hosszú hajtókarral! Mikor volt korábban ilyen?
Emancipáció! A gravelt látszólag lányok is megszerették, mert nincs tempóelvárás, mint az országútinál, továbbá ezeket könnyű irányítani, használni. Továbbá pontosan annyi terepnehézség vállalható be vele, ami még jólesik, nincs nyomás arra, hogy túlvállalja magát az, akiben nem teng túl az adrenalin. De hozhatnám példának a korszerű pedelec bringát, amivel nagyobb élvezet a bringázás mindannak, akinek van a napi 2-3 óra kemény edzésnél jobb dolga az életben.
Ilyen ma egy nem igazán ismert kínai márka felhozatala...
Elektronikus agyváltóval integrált agymotor a távol-keleti csarnokok egyikében

Amerika, Nyugat-Európa és a Távol-Kelet egyensúlya is óriásit változott. Egykoron Friedrichshafenben egyetlen csarnok volt, ahova bezsúfolták a nevenincs távol-keleti cégeket. Ott különös kulturális közegben nagyrészt silány minőségű, más márkákról másolt termékek töltötték meg az apró standokat. Citromdíjas dolgokért egyértelműen odamentünk. 2025-ben két csarnokban volt az, ami nem a nyugati világ fejélesztő műhelyeiben született. És a felhozatal nagyvonalakban pariban volt a többi csarnokban látottal. Ez egyaránt igaz az elektronikus váltásra, az e-bike szegmensre és a megannyi kiegészítőre a bicajkomputertől a csomagtartókig. És ami még érdekesebb, hogy az egykor egymás közt mandarinul csevegő, nemzetközi kommunikációra képtelen kiálltó ma már simán megszólítható: lehet őket kérdezgetni, és most már van is mit mondani a lényegesen magasabb színvonalú termékekről.
Erre jó példa, hogy az egyik standon 3D nyomtatott nyergeket mustrálva elbeszélgettünk a márka alkalmazottjával. Szakmai jellegű érdeklődésünkre válaszul a szerverükről letöltött egy videót, amiben megmutatta, hogy náluk hogyan folyik valós időben a gyártás. Egyrészt 3D nyomtatott nyerget alig készít nyugati márka, másrészt azt biztos nem mutatták volna meg egy webáruháznak, hogyan épül fel egy ilyen szerkezet, és milyen gépeken zajlik a gyártás. És ez stand-stand után így folyt: tolmáccsal vagy nyelveket beszélő technikusokkal, marketingesekkel. Minden kérdésre így vagy úgy választ kaptunk, és volt olyan kínai cég, ahol fél órát időztünk, amíg elmagyarázták, hogyan működik az új elektromotorral integrált elektronikusan vezérelt agyváltó. Igen, ott helyben szétszedtünk egyet!
És ilyen!
Egy szó, mint száz, a jövőt az ázsiai termékek jelentik, és ezek ma már döntően nem másolatok! És tegyük hozzá, hogy ma már a piacot is ők jelentik, mivelhogy több középkategóriás kerékpár fogy keleten, mint nyugaton. És ott van még piaci növekedés, míg itt már sok éve nincs (leszámítva a COVID-anomáliát). Meghaladtak minket, ennyi…
És ha már a világgazdaságnál tartunk, a citromdíj részemről így nem márka vagy termék, hanem a fenti tényre adott nyugati válasz: a büntetővámok. Sok kínai cég azzal köszönt el, hogy jelenleg gyáruk mentesül a nagyobb vámkulcs alól, így addig vegyünk, amíg megéri. Nekik ott a hazai piac, nekünk pedig jön a drágább kerékpár és alkatrész.
Ha hasznosnak találtad az itt szereplő információt, keresd az „Eurobike 2025 trendek” sorozat másik három epizódját! Ehhez célszerű feliratkozni a Bikepro hírlevélre, és akkor minden megjelenés „házhoz jön”. Oszd meg a cikket, jusson el a barátaidhoz is!