Az első mondat –még a köszönés előtt– amikor meglátják EZT!
A második mondat már a „nem értem” jellegű csodálkozásé.
Aztán rájön, hogy illene köszönni is… :-)
Leggyakrabban ez a párbeszéd szokott lezajlani, amikor leparkolok vele valahol, ahol több ember is mozog. Valaki tutira leszólít… Akár csajozni is lehetne vele, mint egy jó sportkocsival. Bár többnyire hímneműek szólítanak le, úgyhogy inkább nem „csajozok” vele.
De tényleg! Azon túlmenően, hogy baromira jól néz ki, van ennek értelme? Egyáltalán miért lett ilyen? Funkcionálisan is van értelme? Vagy csak öncélú magamutogatás, hogy mi ilyet is tudunk? Netán a technológiai dominancia kifejeződése?
Ahhoz, hogy mindezeket megválaszoljuk, kicsit vissza kell mennünk az időben, hogy megértsük a koncepció lényegét. Kezdetben a Cannondale feltalálta HeadShok rendszert. A feltalálójának, és fejlesztőjének valószínűleg elege lett az akkoriban alig mozgó, totál érzéketlen járású, ráadásul komolyabb terhelés hatására kolbászként hajladozó teleszkópos villákból. A 90-es évek eleje-közepe felé járunk. Ekkoriban még nem köszöntött be kerékpáros Kánaán, mint manapság. Még javában az útkeresés időszaka zajlott. De már akkor is voltak leleményes mérnökök, akik meglátták az akkori teleszkópok funkcionális problémáit, és megpróbálták ezt orvosolni. Ebben az időben még javában 22,2-25,4 mm volt a teleszkópok becsúszószárának átmérője, és a Rock Shox SID a maga 28 mm-ével szinte DH villának számított. A telók átlagos rugóútja a 30-50 mm környékén mozgott, és gumi vagy MCU (micro cellular urethane) látta el a rugózás feladatát. Persze csak nyáron, mert télen ezek a cuccok, az MCU és a zsíros kenés hatására többnyire befagytak… Ha netán össztelós géped volt ekkor tájt, akár csak 30 mm használható rugóúttal, akkor te már a kerékpározás legextrémebb képviselője voltál. Ennyi elég volt, hogy igazi „Dánhilessé” válj…
Ekkor jött a Cannondale, és előálltak a HeadShok rendszerrel, és egy hozzá kapcsolt ikonikus logóval. Ez a teló felrúgott szinte minden hagyományos telóval kapcsolatos elképzelést. A teló egy klasszikus merev villa volt, így a becsúszószár beköltözött a villanyakba, és a fejcsőbe. Innen is adódik az elnevezés. A második radikális ötlet, hogy teló a mozgása során nem be és kicsúszik, hanem be és ki GÖRDÜL. Ugyanis a négyszögletes profilú villanyak egy 88 db tűgörgőből álló egységet rejtett és ez a görgőpálya felelt a finom mozgásért. A mozgás finomsága tekintetében fényévekkel beelőzött ez a rendszer mindenkit. Persze ekkoriban még nagyon gyakoriak voltak az olajpatronos csillapítás körüli problémák, így nem lett tömegtermék belőle. Na meg erre rátett egy lapáttal horrorisztikus ár, és a Cannondale szabadalmi védettsége is. A kiindulási alap a villanyak átmérő tekintetében már akkor is az 1,5 col volt, melyben egy 34 mm átmérőjű villanyak gördült ki, s be. Mondanom sem kell, hogy ez is nagyságrendekkel merevebb volt, még önmagában is, mint a 1 majd 1 1/8 colos villanyakak, valamint a 25,4-es vagy 28,6-os becsúszószárak. Tehát a merevség, és a finom mozgás kipipálva. Mivel az egész rendszer a nagy átmérőjű alu elemekből épült fel, ezért a kis tömeg terén is durván bealázta a konkurenciát. Szinte alig volt benne acél alkatrész, így rendkívül könnyűek voltak ezek a telók. Mivel még nem igazán voltak kiforrott csillapító és légrugós rendszerek ezért bizony voltak gondok ezekkel a villákkal is. Tetézte a bajt a tűgörgős rendszer horrorisztikus szerelhetősége is. Célszerszámok nélkül szinte esélytelen volt velük szemben az ember. (Én ekkoriban egyszer nekiálltam szétszedni egy ilyen telót, ami kb. fél óra alatt megvolt. Aztán 4 napba!!! telt, mire hibátlanul össze tudtam rakni… Természetesen leírás, internet, és célszerszámok nélkül.)
A gondok ellenére a Cannondale szerencsére kitartott a rendszer mellett, és továbbfejlesztették. 2000-ben megjelentek az első Lefty villák. (2001-ben már elektronikus Lock-Out-al…) A rugóút megnőtt, a merevség szintén. Ez utóbbi két okból is. Egyrészt a duplavállas kialakítás, másrészt az Up Side Down felépítés miatt is, mely egyetlen hatalmas 50 mm átmérőjű külső szárakkal operált. A duplavállas konstrukció a drabális kinézete ellenére jelentős tényező volt a súlycsökkentésben is. Egy 130 mm-t mozgó Lefty Carbon XLR tömege megáll 1315 g-nál! Egy ugyanennyit mozgó, minimum QR15-ös átütős teló, legalább 32-es vagy még inkább 34 mm-es becsúszószárakkal inkább 1800 g körüli tömegből hozható csak ki. Szóval nem vitás, mind merevség, mind tömeg, mind működés tekintetében odab.sz a Lefty a legtöbb konkurensnek. Persze az ár, még mindig a plafont nyaldossa, de ez nem lesz máshogy sohasem, ha a csúcsok csúcsáról beszélünk. Annak ellenére, hogy műszaki szempontból meghajlok a Lefty előtt, két gondom mégiscsak volt vele. Az egyik, hogy a drabális kinézete nem illik nagyon sok, elsősorban vékonycsöves cro-mo vagy titán vázhoz. Egyszerűen nem illenek össze. A másik pedig hogy nem lehet vele X-up-ot csinálni, csak jobbra. Tudom, ez egy hülyeség, (a vásárlók 99,9 %-nál ez nem gond) de engem akkor is zavart, mert én ezt balra szeretem csinálni…
…És ekkor jött a képbe a SOLO!
Nos, ez nálam első látásra szerelem volt. Végre nem duplavállas (lehet vele X-up-ozni) kevésé drabális a kinézete, ráadásul van belőle merev verzió is, ami akár vékony csöves vázakhoz is jól illeszthető. A bakancslistára felkerült, így hát tudtam, hogy lesz egy ilyenem.
De térjünk kicsit vissza az alapkérdéshez. Miért jó hogy féllábú?
Nos, ehhez ismét vissza kell kicsit térnünk a múltba.
A canti, és a V-fékek korában természetes volt, hogy a villának két lába van, hiszen valahova fel kell rakni a V-fék csonkokat is. Az is természetes volt, hogy a fékezés azonos mértékben, és szimmetrikusan terheli a villaszárakat. A tárcsafékek térhódításával mindez megváltozott. A változást viszont nem követték sem a tárcsafék kompatibilis telók, sem a tárcsásított merev villák. Mármint hogy az aszimmetrikus terhelést nem követték, egyszerűen csak felkerült rájuk egy IS konzol vagy egy PM konzol. A gyártók többsége úgy volt vele, hogy a bal villaszáron fellépő plusz terhelést úgyis elviseli a rendszer, ezzel nem kell foglalkozni. Hát egy szintig nem is kellett… Természetesen a tárcsafékes merev villák bal szára továbbra is ugyanabból a csőből készült, mint a jóval kisebb terhelést elszenvedő jobb szár, és persze a telók bal lábai, vagy becsúszói sem lettek egy mérettel vaskosabbak a megnőtt terhelés hatására. Az aszimmetrikus átmérőjű jobb-bal teleszkóp lábakat egyik gyártó sem merte bevállalni, pedig az egyik jó megoldás akár ez is lehetett volna. A gond mostanában újra kezd előtérbe kerülni, mivel már a csirkeláb vékonyságú országúti, és ciklokrossz villák is elkezdtek tárcsásodni…
Teljesen logikus a feltételezés, hogy ha minden fékhatás a bal villaszárat terheli, miközben a bal és a jobb villaszár ugyanolyan falvastagságú és átmérőjű, akkor két lehetőség áll fenn: Az egyik, hogy a jobb láb alaposan túlépített, és indokolatlanul sok fölös anyag van benne. Ergó nehéz. A másik, hogy a bal láb alulépített. Vagyis itt fog megdögleni. Igazából mindkét verzió rossz.
Ha a terhelés aszimmetrikus, akkor arra az erre adott válasznak is aszimmetrikusnak kell lennie. Így születhetett a SOLO a Cannondale-nél.
Elég csak megnézni az adatait, és kézbe venni, hogy minden kétséget eloszlasson. Egyetlen, nagy átmérőjű bal szárba pakolták át egy komplett telónyi alapanyagot, így ennek a bal szárnak elképesztő az átmérője is, és a falvastagsága is. Ráadásul a telók külső szárával ellentétben ez nem a viszonylag puha magnézium ötvözetből készült, hanem a nála jelentősen erősebb hőkezelt, 6061-es aluból. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy nem egy ligában játszanak.
Gondold végig: egy becsúszószár, egy külső szár, egy villaváll, egy nyomórúd, egy felső kupak, egy végzáró csavar. Ezt mind meg lehet spórolni az egy oldalas felépítéssel. Persze nem 100%-ban. De csak gondold el, hogy ennek a rengeteg anyagnak egy részét felveszi a bal láb átmérő növekedése, egy másik részét felveszi a falvastagság növekedése. A végeredmény, hogy még mindig marad egy csomó alapanyag, aminek a tömegét meg lehet takarítani. A mérleg nem csal. 1415 g a Cannondale HeadShok Solo teló tömege az alsó kormánycsapágy nélkül, 50 mm rugóút mellett, Lock-Out-al. És ami a lényeg, hogy nem úgy könnyű, hogy nincs benne anyag, és kolbászon kerékpározás feelingje van az egésznek, hanem úgy könnyű, hogy egyben minden versenytársánál merevebb is. A teló merevségét kb. egy végig 1,5-colos nyakú FOX36-hoz tudnám hasonlítani. Ha kézbe veszel egy ilyet, és megkocogtatod a lábat, akkor egy szemernyi kétség sem marad benned, hogy ez annyira drabális cucc, hogy egy jakot is agyon lehetne vele verni…
ELKÉPESZTŐEN merev az egész.
És hogy hogyan működik? Na azt majd a következő részben, a menettapasztalatoknál olvashatod.
Ha tetszett, oszd meg a cikkünket!
