Több mint 10 éve járok különböző kerékpáros kiállításokra. Az Alutech a kezdetektől fogva képviselteti magát ezeken. Kivétel nélkül mindig lefotóztam valamelyik gépüket, vagy vázukat. Nem feltétlenül azért, mert annyira szerettem volna magamnak egyet, inkább azért, mert drabális megoldások terén mindenkin túltettek. Elég csak ránézni erre a 2003-as kiállításon készült képre. Ekkoriban élte virágkorát Josh „agyam nincs, de rohadt bátor vagyok” Bender, akinek Karpiel gépei, megszülték a „letörésugró bicaj” kategóriáját. Semmire nem használható ultra-drabális gépek voltak ezek, de az Alutech, még ezekre is rátett egy lapáttal. A kiállítások legdurvább cuccait garantáltan náluk lehetett fotózni. Annak ellenére, hogy elképesztő mértékben túlépített cuccok voltak ezek, mégis volt bennük valami átgondoltság, konkrét koncepció, és igényesség a míves megvalósításra.
Aztán ahogy teltek-múltak az évek, az Alutech is kezdett „konszolidálódni” így a cuccaik is kezdtek átkerülni a „már vállalható” kalapba. 2012-re pedig előálltak ezzel a szépséggel. Műszakilag azt kell hogy mondjam, hogy ez a gép bizony nagyon rendben van. Taper 1.5-ös fejcső, állítható láncvilla hossz, átütős papucs, Horst-Link a láncvillán, Direct PM hátsó fék, viszonylag alacsony súlypont, jó néhány okos, és átgondolt megoldás. A komplett gépben pedig a Pinion középrész váltóval igazán felteszi az Í-re a pontot ez a járgány. Ezt így ebben a formában minden változtatás nélkül vállalnám. És tudom, hogy az FSR-szerű hátsó felfüggesztésével, valamint a - fölösleges súlyként nehezedő - váltósallangtól megszabadított könnyű hátsó kerekével, valószínűleg olyan érzékenyen nyel a hátulja, hogy tutira állandóan „baszki kilyukadtam” feelingje lehet vele az embernek.
Volt már hasonló élményed, amikor a fejedben egy már beskatulyázott cég előállt valami olyannal, ami miatt át kellett értékelned a berögzült sztereotípiákat?
