Termékek Menü
0
Kategóriák

Suntour Swing Shock

Ha akarom merev villa, ha akarom teleszkóp. Érdekes állatfaj.

Dilemma: Milyen villát vegyen az ember, ha összes szeretne rakni egy nagykerekű, alapvetően városi felhasználásra szánt, gyors, de mégis terhelhető gépet, ami sokat lesz használva, ezért fontos hogy kényelmes is legyen? Merev villa, Vagy inkább teló? Ha ez utóbbi, akkor inkább olcsó „szuttyendáré”, „oda jó az is” jellegűt, amit évente cserél az ember, vagy inkább valami funkcionálisan kiforrottabbat, amivel több évig együtt lehet élni? Ilyen gondokkal szembesültem tavaly decemberben, amikor elhatároztam, hogy összerakok végre egy nagykerekűt.

Eleinte hajlottam a merev villa felé, mivel több másik gépemben is használok ilyet, nagy megelégedéssel. Hosszas kutakodás után rájöttem, hogy nehezebb dolgom lesz, mint ahogy azt eleinte képzeltem...

Vékony szárú, hoooooszú cro-mo villát kerestem volna ami kellően rugalmas, és kényelmes, és az sem baj, ha a V-fék csonk mellett van rajta tárcsa konzol is.

Példás a kidolgozása.

Minden részletében példás a kidolgozása.

Rá kellett jöjjek, hogy trekking méretben, főleg olyan beépítési magassággal, ami kompatibilis egy telóhoz tervezett vázzal is, totál esélytelen vagyok. Egyszerűen, gyakorlatilag nincs ilyen jelenleg hazánkban. A Kona P2-ből lehetett volna némi átalakítással ilyet faragni, de mire elkészült volna, akkor olyan ára lett volna, mint egy telónak. Így hát maradt a teló, mint opció. De ha már ez, akkor legyen könnyű, mozogjon jól, és legyen olcsó is. De mint ahogy a bicajos alaptörvény tartja: a könnyű-jó-olcsó hármasból mindig csak kettő választható... Nem volt kedvem 50-60 ropit eltolni egy normális városi telóra.

Aztán felcsillant a remény. Eszembe jutott, hogy az Eurobike-on láttam fura alakú, de nagyon jól kinéző „lengőkaros” villát. Cikkünk alanya volt az, a Suntour Swing Shock. Rákerestem, ééés kapható itthon! Ráadásul 25 és 40.000 Ft közötti áron be is szerezhető. (tavaly egy 5-össel még olcsóbb volt...) Egyből tudtam, hogy ő lesz az áldozatom.

Felépítés:

Csak rá kell nézni, és egyből látszik rajta, hogy ez valami más. De vajon jobb? Ha igen akkor miben? És miben nem? Vagy csak egyszerűen más? Az adatai nagyon meggyőzőek voltak, mindent tud, -részletek lentebb- és mindezt 1500 g alatti tömeg mellett teszi. Így hát bevállaltam a kísérleti nyúl szerepét.

Tényleg mindent tud: Van rajta V-fék csonk, és tárcsa konzol is, ráadásul mindkettő jó vastag, és bitang merev, ami előre vetíti, a kellemes fékhatás lehetőségét. A papucs is jó 2 mm-el vaskosabb, mint a telókon használt vastagság, így ez is jót fog tenni a merevségnek. Görgős fékkel is kompatibilis, ehhez is megvan az előkészített rögzítési pont. A sárvédő felszerelési lehetőség szinte természetes, de a hogyan már megér egy misét. A felső rögzítési pontban nem egy kis apró füllel rögzíthető a sárvédő, hanem a lengőkar belső oldalához kell azt hozzá csavarozni közvetlenül magát a sárvédőt, két csavarral, jó távol egymástól, atom biztosan. Szeretjük az ilyet. Pálca nélküli rövid sárvédő is rögzíthető így.

A váll elején van egy további rögzítési pont, ahova bowden akasztót, prizmát, vagy egyéb lámpa alkalmatosságot lehet felcsavarozni.

Így fest beépítve.

A teló úgy hirdeti magát, hogy „karbantartás mentes”. Én az ilyen kijelentéseket azért mindig fenntartással szoktam kezelni, mivel ilyen esetekben a marketinges, és a fejlesztő mérnök párharcából szemlátomást az előbbi került ki győztesen, ami nem igazán jó jel. Amiben mozgó alkatrész található, azt MINDEN esetben célszerű karbantartani, kivéve ha te is be szeretnél állni a „vásárolj-ne tarts karban-dobd el-vegyél újat” marketing-ökoszisztéma körforgásába. Maga a váll, és a lengőkar között elég sok kis csavar, és miegymás található, ami által úgy tűnhet, hogy ezzel a telóval sokat kell szöszölni, mire beállítja az ember, de ez egyáltalán nincs így. Igazából csak be kell szerelni, és menni vele. Semmit nem kell állítani rajta.

A forgáspont tengelyének rögzítőcsavarját eltávolítva van lehetőség a forgáspont kenésére.

 

A forgáspont tengelyének rögzítőcsavarját eltávolítva van lehetőség a forgáspont kenésére.

Alapvetően egy egyszerű szerkezettel állunk szemben. Van benne egy forgáspont, egy mini nyomórúd, egy rugó a villanyakban, és két db elasztomer, melyből egyik a lekoppanás gátló, míg a másik a kirugózás végi kikoppanás gátlásáért, és teló szétnyílásának megakadályozásáért felel. Aztán ennyi. Nincsen túlcifrázva. A teló rugójának előfeszítése elvileg állítható, és jár hozzá egy bazi hosszú 4-es imbusz kulcs, de mi ilyet sajnos nem kaptunk hozzá. Meg kell valljuk, hogy nem is volt rá szükség. 80 kilómhoz ideálisnak éreztem a keménységét, de 10kilós hátizsákkal sem sikerült felkoppantanom, még a rövidnek tűnő rugóút ellenére sem. A forgáspontja siklócsapágyas, nem állítható, hasonló a rugóstagok fejében lévő csúszóperselyhez. A forgáspontban a tengelyt egy csavar rögzíti, ami némi kreativitás után lehetőséget biztosít némi zsírzópisztolyos kenésre.

Balról jobbra: Forgáspont, biztosító csavar, fő összetartó csavar a felkoppanás, és kikoppanás gátló gumibakkal, végül a nyomórúd, gumiharmónikában.

Balról jobbra: forgáspont, biztosító csavar, fő összetartó csavar a felkoppanás, és kikoppanás gátló gumibakkal, végül a nyomórúd, gumiharmonikában.

A rugóút végeit határoló elasztomerek imbuszcsavarok oldása után cserélhetőek, de a gyártó ezt nem nagyon propagálja, mivel a fő csavar imbusz nyílása egy ilyen kis műanyag béléssel fel van töltve, hogy a júzer még véletlenül se kezdje el kitekerni. Ez valahol érthető is, mivel a teló lengőkaros felépítése miatt ez akadályozza meg, hogy konkrétan szétnyíljon a teló. Nem lenne túl jó móka, ha a felhasználó bénázása és egy nem kellően jól rögzített csavar miatt egy nagyobb fékezés után becsuklana maga alá az egész szerkezet. Ezt elkerülendő biztosra ment a gyártó, agyon menetrögzítőzött csavarok, plusz lezárt imbusz nyílás akadályozza meg a kicsavarodást, és maga a csavar is 8 mm vastag, szóval garantáltan nem fog elszakadni.

Görgős fékkel is kompatibilis.

Görgős fékkel is kompatibilis.

A mozgás:

Néha merev villa, de többnyire teló. Szó szerint. Teljesen más világ, mint egy hagyományos teleszkóp. Egy normál teleszkópos villával, ha nekimegyünk egy akadálynak, akkor a teló befelé (hátra) és felfelé mozdul, a tengelytáv rövidebb lesz majd a kerék átgördül az akadályon. A Swing Shock-nál pont fordítva történik. A lengőkar, és forgáspont pozíciója miatt berugózáskor a kerék ELŐRE és felfelé mozdul el. Ez a mozgási jelleg alapból szelektálja az akadályokat. Ha egy 8-10 cm körüli akadálynak megy neki vele az ember (pl. kis járdaszegély), akkor kvázi merev villaként viselkedik. Semmit nem mozdul be. Egy lengőkaros szerkezet, a felépítéséből kifolyólag akkor tud a legjobban, leg-aktívabban elmozdulni, ha az erő a lengőkar virtuális hossztengelyére (a forgáspont és az akadály-gumi érintkezési pont közötti egyenesre) pontosan merőlegesen hat. Na ilyen merőleges hatás ebben a felépítésben gyakorlatilag kivitelezhetetlen, így az akadály mindig valamilyen szög alatt terheli a virtuális lengőkart. Minél inkább közelít ez a szög a 180 fokhoz, annál kevésbé tud elmozdulni a lengőkar.

A híd alján a két csavar helyre kell felrögzíteni a sárvédőt, bombabiztosan.

A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy az 5 cm alatti akadályoknál a teló hiperaktívan nyel el mindent – minél kisebb az akadály annál inkább- 5 cm fölött egyre kevésbé, majd 8 cm fölött egyáltalán nem mozdul be. Tehát az aktív mozgás terjedelme egy viszonylag szűk, de nagyon jól behatárolható tartományon belül esik. Ezen belül nagyon jól mozog és csillapít a teló, ezen kívül viszont merev villa. Bár a gyártó 30 mm-t ad meg mint rugóút, - ettől kicsit paráztam is, hogy kevés lesz- de valójában kb. 50 mm-ről beszélhetünk. Viszont ez az 50 mm nem azonos egy normál teló 50 mm-ével, mivel ez +30 mm-ből és mínusz 20 mm-ből tevődik össze. A villa befelé tényleg 30 mm-t mozdul (érzésre simán ez is 50-nek tűnik, progresszív, felkoppanthatatlan, tuti fraknó) viszont a kihajlást megakadályozó gumibak miatt kifelé (hátrafelé) is el tud mozdulni a keréktengely, kb. 20 mm-t. És el is mozog. Egyrészt akkor, amikor a terep akadály nem kiemelkedés, hanem bemélyedés, pl. egy gödör, vagy egy széles repedés az aszfaltban. Mivel a telóban nincs a hagyományos értelemben vett olajcsillapítás, ezért a kirugózást csak a kikoppanás gátló elasztomer csillapítja. Kvázi gyors a kimozgás is, így ha jön egy gödör, akkor az előfeszített rugó bizony agresszíven beletolja a kereket a lyukba, felhasználva a kimozgás 20 mm-ét. Utána innen indul vissza a teló, ilyenkor -a kimozgás végállásától számítva- tényleg tud 50 mm-t bemozdulni a villa. Ilyenkor a legaktívabb a mozgása.

A villanyakba egy 300 mm hosszú 4mm-es imbusszal lehet állítani a rugó előfeszítését. (De csak ha nem raksz bele fix rózsát a nyakba) Alapból 80 kilóra van kb. belőve.

A villanyakba egy 300 mm hosszú 4mm-es imbusszal lehet állítani a rugó előfeszítését. (De csak ha nem raksz bele fix rózsát a nyakba) Alapból 80 kilóra van kb. belőve.

Olyan szempontból is totál másként viselkedik ez a teló, mint egy hagyományos becsúszós szerkezet, hogy ez egy Anti-Dive szerkezet, tehát a fékezés során nem süllyed be, hanem blokkolódik a bemozgás, és néha még kicsit ki is emelkedik a teló. Ez brutálisan aktív, közvetlen fékérzést eredményez, és nagyon jól működik a gyakorlatban. Fékezéskor a teló semmit nem mozdul be, hanem kifelé mozogva szinte belepréseli a kereket az aszfaltba, hihetetlen fékteljesítményt eredményezve. Persze ezt a kifelé 2 cm mozgást nem úgy kell elképzelni, hogy kilövi a telót felfelé, inkább olyan érzés, mint egy nagyon jól beállított merev villás triál első fék. Annál jobban semmi nem harap, és semmi sem nyújt közvetlenebb fékérzést. Ha nem ilyen hiperaktív vészfékezést nyom az ember, hanem csak csúsztat, akkor pedig olyan érzés, mintha egy hagyományos merev villával fékezne az ember. Ez az Anti-Dive fékérzés kombinálva a lengőkaros felépítéssel néha érdekes végeredményt szül. Ha éppen akkor kell nagyot fékezned, amikor jönne egy terep akadály, akkor biztos lehetsz benne, hogy úgy fog viselkedni a teló, mintha merev villa lenne. Ilyenkor inkább próbálj fél nélkül átjutni rajta, és utána fékezz. Nagyon sziklás részen nincs elemében a teló. Persze nem igazán gond, egy alapvetően aszfaltra, és döngölt földútra tervezett villánál.

Ez a gumi 37 mm magas és 39 mm széles. Max 47-47- ig el lehet menni.

A villa legjobban elemében a döngölt, vagy apró sóderrel felszórt földúton, és természetesen az aszfalton van. Az előbbinél, ha nem kell fékezned, akkor olyan érzés mintha egy 6 méteres, takony felfüggesztéses amcsi cirkálóban ülnél a 25 centi vastag rugós díványon, szinte lebeg az apró akadályok, és talajegyenetlenségek fölött. Nagyon gyorsan lehet ilyenkor vele menni. Ebben az esetben kifejezetten jó, hogy nincs benne olaj csillapítás.

Szétszedés, karbantartás:

Mint láthatod, ezt most nem boncoltuk fel. Kíváncsiak vagyunk, meddig tart a gondozásmentes időszak. Lassan 1500 km van benne, eddig még csak 1 csepp olajra volt szüksége a nyüsszögő O-gyűrűhöz, ami 5 másodperc alatt megoldotta gondját. Ha majd úgy látjuk, hogy már ráférne egy nagy generál, akkor természetesen szét fogjuk szedni, és beszámolunk a tapasztalatokról.

A karbantartási igény kimerül néhány olajcseppben.

A karbantartási igény kimerül néhány olajcseppben.

Miben jó, miben nem?

Mínuszok:

  • 5-8 cm feletti akadályok esetében merev villaként viselkedik.

  • Ha nagy fékezésnél jön az akadály, szintén merev villa.

  • A rugót elfedő fedél O-gyűrűje hajlamos a nyüsszögésre, szerencsére ezt egy csepp olaj gyorsan orvosolja.

  • Ha beütős rózsát raksz a nyakba, nehéz használni az előfeszítő csavart.

  • Drágább, kivehető rózsával célszerű használni.

  • Az alacsony beépítési magassága miatt alacsonyabbra helyeződik középrész is, így a kanyarban tekeréssel óvatosabban kell bánni...

Pluszok:

  • 5 és mínusz 5 centis akadályok esetében hiperaktív mozgás

  • Mivel nincs benne olaj csillapítás ezért könnyű vele Bunny-Hop-ozni, de a rugóút rövidsége miatt mégsem pattog el.

  • Nagyon alacsony karbantartási igény.

  • Nagyon jó tömeg-ár arány (vágott nyakkal 1400 g alatti tömeg!)

  • Nagyon jó ár-működés arány.

  • Minden részletében precízen kidolgozott szerkezet.

  • Brutálisan jó fékteljesítmény és irányítási merevség.

  • Egy hagyományos, 28,6-os „fogpiszkáló” becsúszószárakkal rendelkező telóhoz képest hatalmas merevség többlete van, minden irányban.

  • Az alacsony beépítési magassága miatt kicsit meredekebb lesz a fejcsőszög, ami jó sportos irányítást eredményez.

  • Szubjektív, de szerintünk nagyon jól néz ki.

Ez a gumi 37 mm magas és 39 mm széles. Max 47-47- ig el lehet menni.

Elképesztően vastag tárcsa konzol és papucs, mind-mind a jó fékhatás zálogai.

Adatok:

- villanyak: Alu1 1/8 col, 255 mm hosszú

- Lábak: Mg

- Váll: Kovácsolt Alu

- Fék kompatibilitás: V-fék csonk, Görgős, és IS160 tárcsa csonk

- rugózás: progresszív acél rugó állítható előfeszítéssel, felütődés, és kikoppanás gátló elasztomerekkel. + 30mm és mínusz 20mm rugóút.

-Tömeg: 255 mm-es vágatlan nyakkal: 1421 g (200-as nyakkal kb. 1390g)

- Beépítési magasság: 435 mm

- gumi férőhely: max 50 mm magas, és 50 mm széles gumival használható, ha az kör profilú, és nincsenek nagy kiálló oldalbütykei. Biztonsággal inkább a maximum 47 mm széles külsőket ajánlanánk.

- Változatok: Létezik acél nyakkal is, és elvileg V-fék csonk nélküli verzióban is, ez utóbbi jelenelg itthon nem kapható.

- Ára: acél nyak, matt fekete: 23.490 Ft, acél nyak, fehér: 33.890Ft, Alu nyak, fehér39.990 Ft

Ott van benne a rugó.

Ott van benne a rugó.

Katalógus: (57-58-59. oldalon)

http://issuu.com/why_gbr/docs/srs-2k12-low

Ajánló:

Ha valaki egy könnyű, bitang merev, kiemelkedően jó fékhatású, sportos geometriájú telót keres egy aszfaltszaggatóba akkor megtalálta. Ilyen áron könnyebbet, finoman működőbbet nem igazán lehet találni. A minimális karbantartási igény, és az árát meghazudtoló kidolgozási, és megjelenési minőség pedig csak hab a tortán.

Tőlünk megkapja az ajánlott vétel plecsnit.

A cikk eredetileg a revomag.hu -n jelent meg.

Tartalomhoz tartozó címkék: Tartalmi cikkek Suntour Swing Shock
blog comments powered by Disqus
Termékek összehasonlítása
Márkák szerint
Töltsd le! Ingyenes!

Íme az ajándékod!

HASZNÁLD!

Vásárlói értékelések