Termékek Menü
0
Kategóriák

Eurobike 2015 - Trendek - 2. rész

E cikkünk a korábbi  2015-ös Eurobike trendjeit bemutató cikkünk folytatása, azaz a 2 része. (Ha még azt nem olvastad, akkor azzal kezdj!)  Míg az előzőben az elektromos kerékpárokról, a felső kategóriás telókról, a csúcs kategóriás trekking gépekről, és a Gravel bike-okól volt szó, ebben a cikkben a Cargo Bike-okról, a Plus Size gumiméretről, a karbon mindenhatóságáról, az alkatrész integrációról, és a Fat Bike-okról olvashatsz bővebben.

Trend 5: CargoBike, azaz a szállító kerékpárok

Hazánkban ezek a méretes kerékpárok, - vagy néha háromkerekűek - még nem igazán kezdtek meghonosodni, ellenben külföldön egyre gyakrabban futunk beléjük. Egyre több, jelemzően kisebb cégek kezdenek rájönni, hogy az alapvetően közlekedésre, és sportolásra használt kerékpár, némileg átalakított felépítménnyel, komolyabb terhek szállításra is alkalmassá tehető. Aki jellemzően városon belül szállít rövidebb távonon kisebb csomagokat, azoknak egy Cargobike ideális szállítási eszköz lehet. A hazai helyzet még nem túl rózsás, csak pár cég  vagy kerékpárüzlet szállítja ilyen módon az áruját, elsősorban a fővárosban, de az már mindenképpen előre mutató példa, hogy idén a GLS (akikkel mi is szállíttatunk) Budapest belső területein már egyre többször alkalmaz CargoBike-okat.

Külföldön a CargoBike-ok már jóval túlléptek a "hegesszünk még ide-oda egy-két konténert, hogy több csomag férjen bele" kategóriból, és egészen korrekt, a legkisebb részletekig kitalált, és funkcionális gépeket láthattunk. A Reise & Müller gépe az egyik etalon volt számunkra a maga kategóriájában. A hátsó rész legfőbb különlegessége, hogy megtalálható benne a kerékpáripar egyéb ágainak összes fejlesztése. Összetelós. Ez mondjuk a német utakon nem feltétlenül létszükséglet, de a pesti utak kátyú állapotát elnézve fölöttébb hasznos. Ne feledd, hogy felépítménytől függöen egy ilyen kétkerekű CargoBike-ot kb. 50-100 kg-al is meg szoktak durrantani, ami már komoly plusz terhelést ró egy merev vázra, és természetesen a kerekekre is. Ez utóbbiaknál már szerencsére sikerült elszakadni a városi standard-nak számító 1,75-1,95-ös gumi szélességtől, így egy jóval ballonosabb, és jelentősen nagyobb tapadást, és fékhatást nyújtó 2,35-ös Crazy Bob került bevetésre.  Akit elrettent, hogy a saját testén kívülm még további 50-100 kilónyi csomagot is meg kell mozgatia, az bizonyára értékelni fogja, a komoly aksi csomagot, és a beépített Bosch elektromos rásegítést. Amennyire csúnyák, és nehezek (még), az elekromos rásegítés eszközei, annyira jó helyen vannak, és annyira jól ki tudják terjeszteni az E-CargoBike-ok lehetőségeit.

Még mindíg ennél az R&M gépnél maradva, jöjjön az eleje, mivel az is rejt némi különlegességet. Egy CargoBike vásárlásánál komoly dillemma lehet, hogy mégis mekkorát vegyen az ember? 50-100-150 kiló terhelhetőségűt? Rövidebb vagy hosszabb felépítményű, zárt legyen, vagy inkább nyitott? El fogja tudni tekerni a kolléga önerőből, vagy kell az elektromos rásegítés is? Szóval van változó a képletben bőven. Ezen gondok nagy részét kiküszöbölte az R&M azzal, hogy a gép egész első felépítménye lecsavarozható, és egy vele tökéletesen kompatibilis, de jelentősen nagyobb méretű felépítménnyel pótolható. Tehát ha növelni kell a befogadó kapacitást, akkor nem kell egy komplett új gépet venni, hanem elég csak a kosaras rakodó felépítményt, és a telót mozgató kormány összekötő rudat cserélni, nagyobbra, hosszabbra, és máris megdupláztuk a szállítási kapacitást. E köztes rakodó felépítmény elérhető több méretben, valamint nyitott, zárt, és akár zárható felépítmény formájában is.

Ha szállításról van szó, nem csak több száz kilónyi cucc mozgatásánál lehet opció a CargoBike. Vidéken még a mai napig gyakori látvány hogy a "TanyaBike" felsőcsövén Mari néni átlendíti a táposzsákot, vagy Józsi bácsi az 50 kilós cementeszsákot, és már viszik is. Nos ilyen feladatokra egy cizelláltabb verzió a képen látható gép. A hátsó felépítmény annyira cementes zsák méretű volt, hogy Marcival mindkettőnek ez jutott egyből eszünkbe róla, hogy a szóróanyag osztó állvány helyett egy zsák cemettel kellett volna demonstrálni a gép képességeit. Egy ilyen hosszított hátsó felépítmény egyébként sörösrekeszhez, ládákhoz, vagy akár horgászoknak is ideális lehet. Érdemes figyelni, hogy az első csomagtartó nem a kormányra, és az első kerék tengelyére van rögzítve, hanem a tő támasztékot az alsőcső-fejcső nyúlványa adja. Ez azért jó, mert egy komolyabb első csomag sem okoz kormányzási gondokat, valamint ténylegesen jobban lehet a géppel csőszerű dolgokat szállítani (pecabot, vízvezeték cső, hosszabb lecek, stb. Mivel azt elől és hátul is rögzítve, a kormányzás eggyáltalán nem kavar bele a képbe.

Na ez nekünk már kicsit sok volt a jóból...Konkrétan át kellett menni a szemközti standra, hogy le tudjam fotózni, és beleférjen a képkockába... Ha nehéz cuccot szállítasz benne, akkor ember legyen a talpán, aki ezt megtartja, ha gond adódna. Hiszen csak két kerekű. Ha csak chipszes zacskókkal van dugig tömve, akkor a megtartás már nem gond, de ha adódik egy kis oldalszél, akkor bizony már gondok adódhatnak. És a légellenállásról még nem is beszéltünk.... Ekkora méretnél már alapkövetelmény az elektromos rásegítés, ami szerencsére itt adott. Ami a gond, hogy a férfi combnyi vastagságú fő vázcső, egy teljesen széria 20 colos telóban végződik elől... Azzal a nyakcső, és becsúszószár átmérővel mi nem jósolunk neki komoly élettartamot. Ilyen méretű teherszállító gépeknél már hanyagolni kellene a széria kerékpár alkatrészeket..

Íme a tipikus méret a hétvégi "nagy bevásárláshoz". Az elektromos rásegítés itt is adott, és ami fölöttép jó pont, hogy egy fokozatmentes NuVinchi agyváltóval van összepároztatva, ami minden körülmények között optimális pedálcsapásszámot eredményez. A bevásárló kosár természetesen egy mozdulattal kivehető. Külön plusz pont jár brutális méretű, és átütőntegelyes Cro-Mo merev villának, amivel bizonyára nem lsz élettartam gond, nem úgy mint az előző gépnél. Ez a CargoBike úgy ahogy van, tetszett.

Trend 6: Plus Size kerék és gumiméret

Na ez egy igazán érdekes, "számolgatós" trend lesz. A Fatbike-ok hihetetlen gyors térnyerése sok gyártó, és vásárló agyát felcsigázta. Akiknek tetszik a Fatbike koncepciója, de nekik az már a "túlsok" kategória, azoknak lehet ideális választás a Plus Size. És hogy mit is takar ez? Azt már megszokhattuk, hogy egy adott MTB kerékméretnél általában 2,4-es szélességig tartanak a gumi méretek, eltekintve egy két dh gépet, amin 2,5-ös vagy 2,7-es külső van. Na most a Plus Size, innem indul. 2,8 valamint 3,0 és 3,2-es külsőket sorolunk ide. És igen. Van 26-os, 27,5-es és 29-es méretben is Plus Size... Innentől kezd érdekessé válni a történet, mivel ugye a Plus Size-nál nem csak a külső gumi szélességi méretei nőnek, hanem a magassága, tehát az átmérője, és a tapadási felülete is. Ergó egy 26x2,8 vagy 26x3,0-s külső, már simán partiban van felfekvő felület és gördülés tekintetében egy 27,5x2,2-es felállással... A 27,5x2,8 vagy 3,0-s gumi pedig már alulról nyaldossa a korábbi 29x2,1-es kerék méretet. És bizony, a 29x3,2-es külsőkkel akár még a 26x4,6-os Fatbike-oknál is nagyobb kerék átmérőt lehet elérni... Na ettől Plus Size. Kisebb - ezáltal erősebb- felni átmérő mellett is nagyobb gumi légtömeg, nagyobb tapadó felület, és nagyobb kerék átmérő. Ha bele gondolsz, akkor ez egy borzalmasan jó kombináció... Nem véletlenül cuppant rá a gyártók többsége...

A Plus Size kerékméret, ha elöl egy lánckereket - vagy mint jelen esetben szíjkereket- használ az ember, akkor még nem jár vállalhatatlan Q- faktorral, mint ami egyes Fatbike-oknál előáll. Sokan tényleg érzékenyek erre a Q-faktor témára, és zavarja őket a terpeszben tekerés. Nos ők biztosan nem tudnánk megszokni egy Fatbike-ot, de nekik is életképes alternatíva lehet a Plus Size.

Nicolai váz ide vagy oda, ez a dolog még nem teljesen kiforrott. Néha bizony elég kevés a sárférőhely a Plus Size külsők mellett. teló gyártók tekintetében a FOX oldotta meg legjobban ezt a problémát. Van kifejezetten Plus Size gumikhoz készült teló szériája, amivel bátran lehet sarazni, nem fogja betömni a kerék. Persze más kérdés, hogy mekkor élvezeti faktora van a 10 kiló gumira feltapadt sárral való tekerésnek....

Bár a képen a fókusz nem a felnin van, de érdemes figyelni, hogy ezekhez a szuper ballonos külsőkhöz egyben extra széles felni is társul, ami eddig soha nem látott oldal stabilitást, és maximális gumi alátámasztást nyújt, még ezeknek a többynire nagyon kis nyomáson használt extra széles külsőknek is. A Plus Size gumikhoz 40 és 60 mm közötti szélességű felnik passzolnak igazán. Ezekkel lehet maximálisan kihasználni a képességeiket.

Egy Stevens Whaka díszpéldány a Plus Size gépek közül. Ezen a gépen nagyjából minden rendben van. Sárférőhely, Q-faktor, 2x11-es XT hajtás, teljesen széria XT hajtóművel. Széles, de könnyített felnik , 27,5-es felniméret, ami a nagy külső miatt 29-es körüli KERÉK méretnek felel meg,  14,7 kilós súly, 140 mm rugóút, ami a külsők miatt inkább 160-nak érződik. Azonnal hazahoznánk...

 

Míg egy hagyományos méretű MTB külsőn kb. 4-5 sornyi minta (bütyök) található meg, addig ezen a 3 colos szélességű Plus Size külsőn 9-11 sorban vannak a bűtykök. Van némi tapadásbeli különbség egy normál monti külsőhöz képest.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy mivel több a bütyök, ezért nem kell feltétlenül ugyanolyan magas bütyköket alkalmazni mint a normál MTB külsőknél megszoktunk. Így az alacsonyabb mintázat miatt javul a külső gördülési ellenállása, és még a sár is gyorsabban kipereg belőle. Ez sem rossz kombináció.

A Plus Size külsők térnyerésével az acél és a titán csövekből épült vázak is bizonyára reneszánszukat fogják élni, mivel a kisebb átmérőjű csövek mellett a nagyobb sárférőhely és kisebb Q-faktor kialakítása könnyebben összehozható, mint a nagyobb csőátmérőkkel bíró alu vázak esetén.

És igen. Ekkora kerék méret, és az acél , vagy titán vázanyag alkalmazása mellett már nincs is feltétlenül szükség telóra. A külső gumik hatalmas légtömege, alacsony gumi nyomása, valamint a vázanyag nagyobb fokú rugalmassága ideális alapot teremt egy teló nélkül is kényelmes, és "zúzható", vérbeli MTB megépítésének.

Cannondale Lefty stílus titánból, Van-Nicolas módra. A villa felépítése logikus, és a hajlított, "szopott gombóc" alja különösen jól néz ki, mintha behajlana a kerékagyba a villaszár.  Fékmerevségi problémái bizonyára nincsenek... A Stans 50 mm széles Hugo felnije pedig az egyik legjobb profilú alu felni a piacon. Később még írunk róla részletesen. Ezzel is hazatekertünk volna...

Trend 7: Karbont mindenhova

Pár évvel ezelőtt még csak a XC vagy országúti versenyzők kiváltsága volt a Karbon váz, vagy alkatrész, a gyártás technológia előre törésével, egyre több szakágban kezdik el használni ezt az anyagot, olyan helyeken is, ahol eddig nem ez volt az általános, vagy helyesebben soha nem gondoltuk volna, hogy itt is ez lesz. A képen egy Eurobike Award díjazott Rocky Mountain dh gép hátsó része látható, Karbon vázzal, Karbon lengőkarokkal, Karbon felnikkel, Karbon hajtóművel, Karbon kormánnyal, és Karbon nyeregcsővel. A váz ára 4000 dollár, a komplett csúcsmodell 10500 dollár, és kb. 16 kg.

Ez meg a gép eleje, integált villa ütközővel, ami egyben a belső vezetésű csövek rejtekhelye is. Természetesen a váz a DI2 elektromos kezelő szervekkel, és kábelekkel is kompatiilis. A váz 26-os és 27,5-es kerekekket is fogad geometria változás nélkül, amelyről egy alsó fejcsapágy egység, és a magasságában is állítható hátsó tengely befogatás gondoskodik.

Egyre több teló gyártónál tűnik fel az egydarabból készült villanyak és váll kombó, természetesen Karbonból. Az alu verzióhoz képest akár 120-150 gramm is nyerhető álltala, ami egy db alkatrészen iszonyat nagy szám. És már nem csak az XC gépeknél van ilyen, hanem elkezdett betörni az Enduro vonalba is ez a technológia.

Persze vannak Karbonból kevésbé jó ötetek is, mint pl ez a nyeregcső-nyereg kombó. Van aki szerint jól néz ki, de állíthatóság terén komoly hiányosságokkal köszködik. Próbáltuk megnyomkodni, de borzalmasan kemény volt, nagyjából semmi rugalmasságot nem tudtunk kicsikarni belőle.

Huh... na itt volt értelme a Karbonnak. Fatbike kerék a csúcson. Odamentünk, megemeltük, aztán majdnem a plafonig repült a kezünk. Bazi nagy, széles, bitang nagy dög. Úgy emeled meg, mint ha 5 kilót emelnél, mert kb annyira számít a méretéből az ember. Aztán kiderült, hogy mindössze 1780 a komplett kerékSZETT!!!. Letettük a hajunkat... A szimpla falú Karbon felni Tubeless kompatibilis, így még vastag felniszalag sem kell  hozzá. Az egyenes fejű alu küllők sokkal kevásbé rugalmasak, mint a húzott acél. A 85 mm széles felni, ezekkel a küllőkkel, és az araszni szélességű aggyal.... el lehet képzelni az oldalmerevségét, és a gyorsíthatóságát...

Nézd meg ezeket az adatokat. Eléggé impresszívek, de tény, hogy viszonylag kevesen fognak közel egy millió forintos kerékSZETTel gurigázni... Csak azért raktuk, be, hogy tudd hogy hol tart a technológia. Ha van elég della, akkor a Fatbike-nak sem kell kő nehéznek lennie....

Még mindíg a Karbon felninél maradva. A montiknál még viszonylag új a tehnológia (most tekintsünk el az eléggé méret korlátos országúti szingós felhasználástól) így egyértelműen látszódik a gyártók útkeresése. Van aki a minél nagyobb hagyományos zárt háromszög, vagy dupla félkör profillal próbálkozik, és van aki, a "lemezes" kialakításból próbálja kihozni a maximumot. A Fatbike-oknál ez utóbbi a gyakoribb. Plus Size vonalon, viszont az Alchemist előállt egy elég radikális felni profillal, ami egy kombó megoldás, de inkább  "lemezes" felépítéshez van közelebb. 

Bár a felniprofil mind a szélességét, mind a magasságát tekintve eléggé terebélyes méretű, mégsem tartalmaz a hagyományos felnikre jellmező hatalmas középső zárt cellát, hanem végig egy trükkös felépéítésű lemezes formai kilakítással operál, kis belső cellával. Mondjuk a "lemezest" itt érdemes a helyén kezelni, mivel néhol akár 4 mm is lehet a Karbon falvastagsága. Három további előnye is van ennek a kialakításnak: alapból Tubeles kompatibilis, mivel a küllők "kívül" helyezkednek el. A második, hogy lehet küllőt, vagy küllőanyát cserélni a nélkül, hogy le ellene venni a külsőt a felniről. A harmadik, pedig hogy az extra mély felni profil miatt, ha külsőt kell cserélni, akkor az elég könnyű mutatvány, mivel viszonylag mélyre tud beesni középen, ha lefejtjük a külső falakról. 26-84 mm-es szélességig érhető el ez a felniprofil náluk, irgalmatlanul horror áron. Érdemes megnézni az oldalukat! (bár jó sokára tölt be a beágyazott flash videó...)

És a Karbonos blokk végére még egy megosztó csemege. Lauffork fedőnéven fut ez a "szépség". Mindössze 60 mm-t mozod, azt is progresszíven, mindenféle csillapítás nélkül. A korábbi évjárat normál gumimérethez tervezett verziója brutál hülyén néz ki, de ez a Fatbike verzió valahogy kicsit emészthetőbbnek tűnik, vagy csak kezdjük megszokni az "érdekes arcú lányt"....

Megnyomkodtuk. Valamennyit azért mozgott, de nem volt semmi hűde feelingje.... Minden esetre a súly adatai telós mércével mérve nem rosszak....Bár a 690 grammos Speci Karbon merev villához képest a fasorban sincs.

Trend 8: Folytatódik az integráció

Például a hagyományos alu villasaruk terén. Ha már úgy is Karbonból van a villák nagy része, akkor legyen a papucs (nagy része) is Karbon. Még ha átütős akkor is. Az alábbi metszet rajzot a gramm mániás cuccok egyik etalonjánál, a Tune-nál láttuk, és az átütőtengelyes, és tárcsafékes országúti villájuk és agyuk metszeti képét mutatja. Nagyon örülök hogy végre a Tune is beállt a hagyományos gyorszáras tengelykapcsolatot mellőzők táborába... Reméljük egyszer végleg kivégzik a hagyományos gyorszárakat.

A lövedék. Az FSA időfutamra szakosodott almárkájánál láttuk ezt a végbélkúp formájú kulacsot, integrált ivó rendszerrel, és km óra konzollal. Áramvonalasság szempontjából azért volna mit gyúrni még rajta, de kétségtelenül állatul nézett ki.

Szintén az evés-ivás integrációjához kapcsolódik a Scott némleg cizelláltabb, áramvonalas megoldása. A kulacs maga a fejcső előtti legelső műanyag idom, mögötte az integrált, és rejtett fék, majd pedig a duplavállas villa látható. A stucni mögötti gumi idom rejti a kábeleket és bowdeneket, valamint a 3 nyíláson keresztül különböző energia zseléket lehet belepaszírozni. 

Íme a "mintha integráció". Első ránézésre olyan, mintha a szuperstabil csomagtartó, a váz integált része lenne, ami mellesleg nem lenne egy rossz koncepció, de ha jobban megnézed a bal támvilla belső oldalát láthatod, hogy a csomagtartó bizony csavaros megoldással kapcsolódik a támvillákhoz ezen a Wallerang E-pedelec-en. Ez sem rossz megoldás. Integrált kinézet, levehető kiegészítővel.

Íme az új, konzol nélküli országúti tárcsafék rögzítési szabbvány, alulnézetben. Felülről nézve tényleg frankón néz ki, hogy a féktesten nem látszik semmi rögzítő csavar, mivel az alulról, a láncvillán keresztül csavarodik bele a féktest furataiba. Ettől  a láncvilla bizony jó nagy bumszli lett, könnyebb garantáltan nem lesz ettől a megoldástól mint a korábbi, szintén adapter nélküli megoldás. Elenben jó nagy dög lesz tőlle a láncvilla, ráadásul a terhelés sem oszlik meg a tám és a láncvillák között, hanem csak a láncvilla terhelődik... Fogom még néhányszor szidni ezt a megoldást...

Egy másik, szintén friss fékkonzol rögzítési megoldás, ami remélem rövidesen megy a süllyesztőbe. Pedig ebbe a sorba még a Shimano is beállt, és ők is kínálnak ilyen rögzítésű patkófékeket, természetesen elsősorban időfutam gépekre. Nagyon bízom benne, hogy egyre jobban terjedő tárcsafékes kilakítás kiszorítja majd ezt a fék típust is.

kormányok terén is több fronton megy a variálás. Mint láthatod most már választhatsz olyan országúti Karbon kormányt is, melybe van egy integrált időfutam szarv  előkészítés, amibe pár másodperc alatt bele lehet csattintani a könyöklő csonkjait. Ennek a megoldásnak is enyhe fenntartással fogadjuk az életképességét.

A montisok sem ússzák meg... A gyártója szabadalmaztatta ezt a "forradalmi" kormányt, mely szerinte megváltoztatja kormányzásról akotott elképzeléseinket... Gyors, egyenletes lefeléken ebbe a kicsi toldatba bele lehet kapcszkodni, és ezzel fel lehet venni a montin elérhető leginkább áramvonalas könyöklő pozíciót.... Eddig a markec maszlag, amivel csávó próbált megetetni minket. Mi pedig úgy folytatnánk a mondatot, hogy amiből írdatlan nagyot lehet zakózni, ha valami hirtelen közbe jön, mert hogy abból a fogásból garantáltan nem fog vissza a pilóta kellő sebességgel a fékekre, az tuti.

Bár nem idei újítás, de ennek legalább van értelme. A Canyon városi cirkálójának kormány-stucni-lámpa kombója szebb, értelmesebb, életképesebb, stílusosabb megoldás, mint az előző kettő!

Természetesen van hozzá illő hátsó lámpa is, ami a nyeregbilincsbe integrálódott. Ez is elég jól néz ki, bár a feladatát csak addig tudja ellátni, amíg nem kerül csomagtartó, és csomag a gépre... Hátizsákban hurcolók előnyben.

És itt az integrált blokk végén megmutatjuk a Karbonos részben már emlegetett Control Tech nyeregrúd-nyereg kombó alsó felét. Az integrált megoldás lehetőséget biztosít kb. 1 cm-nyi előre-hátra állításra, valamint a kis pogácsák áthelyezésével még némi (1-2 fokos) dőlésszög állítás is megoldott. Mindezek ellenére szerintünk még mindíg totál agyhalott ez a koncepció. Nem is láttuk egyetlen kerékpáron sem felhasználva, csak vitrinben virított a Control tech standján.

Trend 9: "Mégfettebb" Fatbike-ok

Ez a kategória egyértelműen az amcsik, "a nagyobb a jobb" szlogenjének jegyében született, amit a gyártók megpróbálnak maximálisan kiszolgálni. Kontrolálatlanul megy a hízás. Az alábbi XDS gépen a 4,8 colos külsőket kombinálták össze a piac egyik legszélesebb 110 mm széles felnijeivel, és hogy mozgatható legyen a kicsike, kapott még egy villany-turbót is. Mondjuk legalább deklaráltan havas terpre szánták ezt az alu vázas babakék járgányt.

Nagyon sok Fatbike gyártó játszott a felni szélességgel, ami nem véletlen. A hatalmas gumik ellenére egy Fatbike-on a felni az ami leginkább meghatározza, hogy az adott gép mire lesz használható. A képen látható 110 mm széles felni-szörnyekkel nagyban lehet befolyásolni, hogy a nagyjából kör alakú gumi profilból hány bütyök sor érjen le menet közben, és ezzel mennyi érintkező felület, és tapadás jöjjön létre. (persze azonos gumi nyomás mellett) Ugyanez a 4,8-as külső egy 80 mm széles felnire húzva jeletősen magasabb O profilt miatt, kisebb bütyök leéréssel, és jelentősen nagyobb gumi rugalmassággal fog rendelkezni, de kisebb lesz pl. az oldalstabilitása. 

A kiállítás egyik kedvenc Fatbike-ját a KTM hozta el. Igazából minden rendben volt ve, egyetlen részletébe sem tudtunk belekötni. Figyelemre méltó az elöl hátul PM konzol, a tökéletes helyen elvezetett fékcsövek és bowdenek, a hátsó nyeregvázcső merevítő toldat, és az elöl-hátul átütőtengelyes papucs-kerékagy kialakítás. Talán egy útállítós Dropper Post nyeregrúd még befigyelhetett volna.

Még mindíg a Karbon kerék... Sőtt, itt már nem csak a felni Karbon, hanem ami szintén adja magát, az elképesztő 150 és 175 mm széles agyak küllőperemei közti agytest is Karbon csőből készült... Hát nem egy fillérb.szó megoldás...

Fatbike-ok terén Maxxis jött elő a legmagasabb mintázat profillal. Nagyjából lemásolták a korábban már bizonyított Minion dhR profilt, csak kapott egy "kis" 4,8 colos szteroidot. Érdekes, hogy a 4,8 col ellenére mintázat mindössze 7 soros, holott a legtöbb külső gyártó inkább 9-11 soros, de jeletően alacsonyabb profilú mintával operál.

Nagyon vártuk a Cannondale standot, hogy vajon kihozzák a Lefty telók Fatbike verzióját.  Én nem gondoltam volna, hogy már idén megteszik, de beleugrottak. Így már annyira széles látványt nyújtott balra a teló, hogy totál "kitörös" kinézete volt. Persze ettől szinte biztos hogy nem kell tartani. Azt mondanunk sem kell, hogy mindössze pár grammal nehezebb a Fat Lefty, mint a hagyományos külsőkhöz szánt verziók, így szóval bőven 2 kg alatti tömegre lehet számítani.

A Fatbike, nem csak a nagy darab, és a magas embrek "betegsége". Egy csomó gyártó már konkrét Fatbike palettával rendelkezik minden életkor számára. Itt egymás mellett láthatod a 20-as, a 24-es, és a 26-os felnikre húzott dagadékokat. A 20-as felnijű gyerek gépeknél számomra még mindíg kicsit necces a hatalmas Q-faktor miatti terpeszben tekerés egészségügyi hatása a lurkók térdizületeire, de az idő majd eldönti, hogy mennyire jogos ez a félelmem.

A KHS-nél láttuk viszont ezt az egész komoly mértékben átgondolt, és sépen összerakott Karbon vázas Fatbike-ot. Jónéhány gyártónól láttuk, hogy nagyon komolyan veszik ezt a piaci szegmenst, és nem csak a "kötelező" belépő színtű, szolíd felszereltségű alapmodellekkel szeretnék elképráztatni a nagyérdeműt, hanem valós felsztéseket végenek ezen a területen is.

A méretes gumi feletti hatalmas férőhely nem elsősorban a sárnak hivatott helyet biztosÍtani. Ezek a Karbon merev villák olyan hosszúak, hogy a beépítési magasságuk tekintetében azonosak egy SAG-el csökkentett 100-as teló beépítési magasságával, így minden gond nélkül cseréhetők telóra, ha valaki idegenkedne a merev villától.

Átgondolt részletek: szinte szög egyenes, a lehető legkisebb Q-faktorú hajtókarok, méretes sár férőhely, ennek ellenére az egyik legrövidebb láncvilla hossz, hogy könnyebben mozgatható legyen a gép, extra alacsony átlépési magasság, melynek egynes következménye a nagy kinyúlású extra rugalmas Karbon nyeregcső, ami tovább fokozza kényelmet. Jár a piros pont a cserélhető, átütős tengely kapcsolatért, az etalon Post Mount konzolért, és a fékcső és váltóbowden elvezetésért.

Ha tetszett a cikkünk, ne fogd vissza magad: oszd meg a Facebook-on!

Tartalomhoz tartozó címkék: Tartalmi cikkek
blog comments powered by Disqus