Termékek Menü
0
Kategóriák

A legkomolyabb fejlesztés

Bár országúton már évek óta jelen van a karbon kerékpár felni, mint technológia, de amíg nagyrészt csak szingós felniket készítettek ezzel a módszerrel, addig inkább csak a szponzorált élversenyzők privilégiuma volt a karbon felni használata. Aztán néhány cég bevállalta, és kiderült, hogy nem.... Nem törik le könnyen a pereme akkor sem, ha keményebben odaütöd. Persze azért ezt is le lehet zúzni, mint mindent, de a kis alapanyag tömeg miatt sokkal bátrabban lehet a perem falvastagságával, és erősségével játszani mint egy könnyű alu felninél.

A karbon felninek az előnye nem első sorban az, hogy könnyű felnit lehet belőle készíteni. Persze ez is nagyon fontos, de ami a bicajozási élményt ennél is nagyobb mértékben befolyásolja, az a karbon felni stabilitása. Egyszerűen olyan könnyű, és erős az alapanyag, hogy ebből sooookal nagyobb dimenziójú felniket lehet gyártani azonos, vagy kisebb tömeg mellett is. Ha megnézed a második képet, láthatod, hogy a normál 26-os felni 405 g. Mondhatnád, hogy az nem túl nagy szám, hiszen készítenek 385-360 g-os MTB felniket is 7000-es aluból, vagy Scandium ötvözetből. Viszont azok 19 vagy 21 mm-es felnik. Ez pedig 30 mm-es…. Elképesztő a merevség, és a stabilitásbeli különbség egy 20 mm-es alu, és egy 30 mm-es karbon felni között. Egy 400 g körüli alu felin bizony rugalmas. Főleg az oldalmerevsége az elenyésző. Ezeknek az Enve karbon felniknek 31 mm a mélysége, és 30 mm a szélessége. (ideális a profilja….. imádom) Ez akkora különbség, hogy nagyjából nem egy ligában játszanak. Olyan, mintha egy komoly dh felni merevségét ötvöznéd egy XC felni tömegével, és gyorsíthatóságával. Szintén nagyon durva, hogy a felni méret növelésével, elenyésző mértékben nő csak az össztömeg.

Most már csak szurkolnunk kell, hogy egyre több gyártó álljon rá a peremes karbon felnik gyártására, egyre többen vegyék, hogy pár éven belül emészthető színtűre csökkentjen a karbon felnik ára, mert 100.000 Ft feletti árú gurigákat nem annyira mókás dolog lezúzni…

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Atom Blog
blog comments powered by Disqus
Termékek összehasonlítása
Márkák szerint
Töltsd le! Ingyenes!

Íme az ajándékod!

HASZNÁLD!

Vásárlói értékelések